Jön a karácsony: muszlim terrortámadásoktól tartanak a világban

2018.11.20. 15:41

A brit terrorelhárítók szerint ébernek kell lennie a vásárlóknak és az árusoknak is a közelgő karácsonyi vásárlásokra való tekintettel, amellett, hogy biztonsági őrök és rendőrök is nagyobb számban fogják biztosítani a nagyobb csomópontokat, utakat, bevásárlóközpontokat. Kampánnyal is készülnek, különböző információk kihelyezésével, melyek emlékeztetik a nyilvánosságot arra, hogy döntő szerepet játszanak a terrorista fenyegetés leküzdésében.

Nem kell nagyon régre visszamennünk, hogy emlékezzünk arra, amikor Berlinben egy Anis Amri névre hallgató tunéziai származású terrorista 2016. december 19-én hajtott bele nagy sebességgel egy kamionnal az egyik karácsonyi vásárba. Akkor 12 ember halt meg, több tucatnyian megsebesültek. Előtte két évvel, 2014 decemberében Franciaországban, két egymást követő napon, Dijonban és Nantes-ban hasonló módszert alkalmaztak, itt rengetegen sérültek meg. Legutóbb a melbourne-i rendőrség fogott el három férfit, akik feltételezhetően a nagy karácsonyi tömegrendezvényeket akarták kihasználni, hogy terrortámadást hajtsanak vége.

A berlini karácsonyi vásár 2017-ben, már a megelőzésre szolgáló betontömbökkel.Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Bernd Von Jutrczenka

Az utóbbi évek terrorfenyegetettségének köszönhetően sokkal biztonságosabbá tették a különböző vásárokat, például betonelemeket helyeztek el a be- és kijáratokhoz, hogy semmiféle járművel ne lehessen megközelíteni a tömegeket vonzó rendezvényeket.  Jóval nagyobb lett a rendőri és titkosszolgálati jelenlét, hogy minimalizálni tudják a kockázatokat, vagyis sokkal kevesebb esély van egy terrorista szempontból sikeres merénylet végrehajtására. 

A briteknél a rendőrséget és a titkosszolgálatokat már 700 esetben vonták be terrorellenes nyomozásokba. A brit rendőrség most egy olyan kampányt indított, melynek lényege, hogy veszély észlelése esetén minél gyorsabban tudjanak reagálni a hétköznapi állampolgárok is, az elsődleges területek természetesen a legzsúfoltabb helyszínek. Létrehoztak, pontosabban javasolnak egy "Hatvan Másodperces" ellenőrző listát, mely egy gyors ellenőrző jegyzék vészhelyzet esetére a személyzet reakcióját javítandó. Hirdetőtáblákon és digitális képernyőkön keresztül terveznek megosztani különböző információkat a vásárok különböző területein - olvashatjuk az Express.co.uk oldalán.  

Egy, korábban a brit haderő legfontosabb alakulatánál szolgáló katona szerint napi szinten több ezer terrorfenyegetettség létezik, a rendőr azonban kevés. Egy vásárló azt mondta, hogy az embereknek sokkal jobban tisztában kell lenniük a helyzet kezelésével. Volt már olyan helyzet is tavaly novemberben, amikor az emberek félreértettek egy szituációt, és terrortámadástól való félelmükben elkezdtek rohanni, a felfordulás következtében pedig többen megsérültek.

Berlinben 2016. december 19-én este egy kamionnal gázoltak halálra 12 embert a karácsonyi vásárbanForrás: AFP/Tobias Schwarz

 

A brit Terrorellenes Hálózat egyik vezetője, Neil Basu elmondta, hogy tavaly március óta 17 támadást hiúsítottak meg. Szeretné azt mondani, hogy megfelelnek a terrorfenyegetettség okozta kihívásoknak, de ehhez új munkamódszerekre és a források fenntartására van szükség. 

Korábban az Origo is írt arról, hogy az eddigieknél is pusztítóbb merényletekre készülhet az Iszlám Állam, miután kiszorultak a közel-keleti területeikről. Az utóbbi időben mintha visszaszorulóban lennének a nagyobb terrortámadások, de ez valószínűleg az  elképesztő rendőri és titkosszolgálati mozgósításnak köszönhető  ezekben az országokban. Kérdés persze, hogy ez hogyan fog hatni az egyes országok költségvetésére, A szociális rendszert már így is igencsak megterheli a beilleszkedni képtelen bevándorlók tömege, akik társadalmi beágyazottság híján sokkal fogékonyabbak a szélsőséges eszmékre.