A szaúdi trónörökös adott utasítást Hasogdzsi elhallgattatására

Dzsamál Hasogdzsi, Jamal Khashoggi
Dzsamál Hasogdzsi(Jamal Khashoggi) szaúdi újságíró 2018. október 2-án lépett be hazája isztambuli főkonzulátusára, ahol nagy valószínűséggel brutális módon meggyilkolták.
Vágólapra másolva!
A lap egy neves török publicistát idéz, aki szerint a CIA igazgatója már egy októberi ankarai látogatásán jelezte a hangfelvétel meglétét.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA) hangfelvétele van arról, ahogy

Mohamed bin Szalmán koronaherceg nem sokkal Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása előtt állítólag kijelentette, hogy a szaúdi vezetést cikkeiben sűrűn bíráló újságírót a lehető leghamarabb el kell hallgattatni

- jelentette csütörtökön a Hürriyet Daily News című török hírportál.

Dzsamál Hasogdzsi (Jamal Khashoggi) szaúdi újságíró 2018. október 2-án lépett be hazája isztambuli főkonzulátusára, ahol nagy valószínűséggel brutális módon meggyilkolták. Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

A lap egy neves török publicistát idéz, aki azt mondta, hogy Gina Haspel, a CIA igazgatója egy októberi ankarai látogatásán beszélt a hangfelvétel létezéséről.

A Reuters meg akart kérdezni az értesülésről egy török tisztségviselőt, de ő nem tudott ilyen felvételről. A The Washington Post című amerikai lap pénteken azt írta, hogy

a CIA arra a következtetésre jutott, hogy a szaúdi trónörökös rendelte el a szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolását.

Állítólag nem kifejezetten arra adott utasítást, hogy öljék meg az újságírót, de a CIA szerint "elhallgattatása" az ő jóváhagyásával történt - írta a The Washington Post.