Kongóban egyre több az ebolával fertőzött csecsemő

Vágólapra másolva!
Egyre aggasztóbb számban betegednek meg csecsemők az ebola vírusától a Kongói Demokratikus Köztársaságban - tudatta az Egészségügyi Világszervezet, megjegyezve, hogy korábban ebben a korcsoportban ritkán fordult elő ez a megbetegedés.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb jelentésben 36 új, bizonyítottan ebolás beteg szerepel, közülük

heten két évesnél fiatalabbak.

Hat további beteg szintén fiatalkorú, és egy várandós nő is ebolás lett.

Szakértők szerint

Az afrikai ország legutóbbi kimutatása szerint a mostani járvány miatt eddig 346-an lettek bizonyítottan ebolások, közülük 175-en bele is haltak a betegségbe.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban ez immár a tízedik, ám eddig a legsúlyosabb ebolajárvány 1976, a vírus felfedezése óta.

Az ebola a legveszélyesebb ragályok közé tartozik.

Halálozási aránya csaknem 90 százalékos,

a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású.