Beismeri a vereséget Macron: befagyasztják az üzemanyagadó emelését

sárgamellényesek tüntetése Párizsban - galéria
Sárgamellényesek tüntetése a párizsi Diadalívnél.
Vágólapra másolva!
A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron első számú bábja, Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette hat hónapos időtartamra az üzemanyagadó emelésének befagyasztását, engedve a sárgamellényes mozgalom követelésének. A bejelentés egyértelműen a dilettáns és megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folyatató Macron vereségeként értelmezhető.
Vágólapra másolva!

Párizsi kormányzati források szerint a hathónapos moratóriumot más, a társadalmi elégedetlenség enyhítésé érdekében tett lépések is kísérik, köztük a gáz és az áram árának féléves befagyasztása.

Édouard Philippe kormányfő hivatalosan is megerősítette ezeket az információkat.

Nagy győzelmet aratott Párizs népe Macron felett Forrás: AFP/Alain Jocard

A miniszterelnök, Macron pártja, a liberális Köztársaság Lendületben (LREM) és szövetségese, a centrista Demokrata Mozgalom (MoDem) parlamenti frakcióülésén jelentette be a döntést,

amelyet a kabinet előző este hozott az elnökkel – állítólag – egyetértésben.

- mondta Édouard Philippe.

A kormányfő egyúttal felszólította a franciákat, hogy a következő hónapokban vitassák meg a felvetett javaslatokat, és szükség esetén javítsák, valamint egészítsék ki őket.

A széles társadalmi támogatást élvező sárgamellényesek egyik fő követelése az volt, hogy

a kormány tegyen le az üzemanyagadó januárra tervezett emeléséről.

Úgy tűnik, hogy ez megvalósult, ami óriási csapást jelent Macronnak, mivel

Az egyértelmű kihátrálás a saját „reformjai” mögül előrevetíti majd Macron pártjának a gyenge szereplését a májusi európai parlamenti választásokon.

A sárgamellényesek folytatni fogják a tüntetéseket

A BBC információi alapján Philippe miniszterelnök ígéretei ellenére a sárgamellényesek már közölték, hogy

folytatni fogják tiltakozó megmozdulásokat.

Édouard Philippe Forrás: AFP/DPA/Thierry Monasse

Hétfőn még úgy volt, hogy ma reggel találkozni fognak a sárgamellényesek képviselői a miniszterelnökkel.

A radikális anarchisták és más bűnözőelemek azonban

halálos fenyegetéseket küldtek a sárgamellényesek azon szószólóinak, akik hajlandóak lettek volna Philippe-el tárgyalni a követeléseikről.

Ennek következtében csupán egy nantesi taxisofőr, David Tan jelezte, hogy a tárgyalódelegáció tagja lenne fenyegetések ellenére is - írja az AFP.

Saját bevallása alapján

de a többiek ellenkezése miatt a dologból végül nem lett semmi.

A Párizsban az 1968-as diáklázadások óta nem tapasztalt nagyszabású tüntetések és a kisebb jellegű zavarságok ellenére

a franciák 72 százaléka továbbra is támogatja az útblokádokat emelő tiltakozókat,

és a szociális mozgalmat - derül ki a Harris közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.

A sárgamellényesek követeléseivel több párt és neves politikus is egyetért.

Szerdán parlamenti vitát tartanak a jelenlegi társadalmi válságról.