Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az ENSZ migrációs csomagja alapvetően egy folyamatként tekint a bevándorlásra, amelynek mindenki a nyertese lesz.
Szerintük a migrációval „csak" az a probléma, hogy az jórészt szabályozatlan és illegális.
Ebből következően tehát nem megállítani, pusztán kontrollálni, „menedzselni" szükséges: melyhez elsődleges lépés, hogy a
jelenleg a jog által illegálisnak tekintett migrációs formákat legalizálják, valamint csökkentsék vagy eltöröljék a jobb élet reményében útnak indulók, illetve az üldöztetés elől menekülők megítélése közötti jogi különbségeket.
A paktumot ellenzők azonban éppen abban látják a problémát, hogy az előirányzott szöveg nem gátolni vagy visszaszorítani szeretné a migrációt előidéző „vonzó" és „kényszerítő" tényezőket, hanem azokat inkább mederbe igyekszik terelni,
így nyitva utat a túlnyomó többség által elutasított multikulturális modellre épülő, Soros György-féle nyílt társadalom még teljesebb kiépítéséhez.
Ráadásul a szöveg támogatói azzal érvelnek, hogy valójában egy jogilag kötelező erővel nem is rendelkező dokumentumról van szó, melynek egy ENSZ-tagállam általi elfogadása semmiféle kötelezettséget nem teremt a belső jogrendszerre nézve.
Ha valóban így lenne, joggal merül fel a kérdés: amennyiben a paktum semmilyen jogi hatással nem bír, és így az ahhoz való csatlakozásnak valójában nincs is lényegi következménye, akkor mi indokolja egyáltalán annak létrehozását és aláírását?
A válasz az, hogy
a paktum elfogadásának minden ellenkező állítással szemben igenis komoly jogi következményei lesznek – pár év múlva bizonyosan, de megszületését követően arra már akár uniós szervek is hivatkoznak.
Az ENSZ migrációs paktumát támogató Bundestag-indítvány tárgyalása során Matthias Herdegen, a Bonni Egyetem nemzetközi jogászprofesszora egy interjúban szintén a fentiekben bemutatott veszélyre világított rá:
Herdegen szerint is rendszeresen találkozni nemzetközi bírói fórumokon azzal a jelenséggel, hogy a jogilag kötelező erővel bíró normák tartalmát „puha-jogi" (nem kötelező erejű) aktusokból vezetik le.
A professzor szerint ez azt jelenti, hogy valójában sokszor nem kötelező erejű dokumentumokkal alakítják át a már érvényben lévő, kötelező normák tartalmát, így minden ilyen „puha-jogi" dokumentum elköteleződést jelent a jövőre nézve.
Az Amerikai Egyesült Államok, mint globális nagyhatalom távozása több mint szimbolikus jelentőségű lépés, igen erős figyelmeztetés volt, amely rámutatott arra, hogy folyamatok alapvetően rossz irányba haladnak.
A V4-ek, Izrael és Ausztrália kilépése pedig egyértelmű jelzésként értelmezhető:
a jelenlegi szövegtervezet kizárólag a migránsok és a kibocsájtó országok érdekeit veszi figyelembe, nem foglalkozik ugyanakkor a migrációs mozgások többi csoportjával, számos tranzit- és célország elemzi nemzeti érdekével.
Szintén erős és egyben üzenetértékű döntés volt, amikor a bécsi kormány is bejelentette, hogy kilép a csomag elfogadásának folyamatából.
Ausztria tölti be ugyanis jelenleg az EU Tanácsának soros elnöki tisztét.
Elnökségi programjának kiemelt témája a migráció,
s célja ebben a kérdésben egy közös európai álláspont kialakítása.
Ausztria távozása tehát azt üzeni, hogy a lehetséges közös állásponton kívül esik az ENSZ tervezete.
Az elmúlt évek fő német belpolitikai vitái a bevándorlás kérdése köré csoportosultak, mivel Európán belül Németország az első számú bevándorlási célországnak számít.
Ennek ellenére most érdemi viták nélkül, gyorsan megszavazták a paktumot.
A 709-ből
666 képviselő vett részt a szavazáson, igennel 372 fő voksolt, 153-an nemmel szavaztak, míg 141-en tartózkodtak.
Eldőlt tehát: Angela Merkel akarata érvényesül, Németország ott lesz az aláírók között.
Érdemes ugyanakkor a szavazatszámok megoszlását is figyelembe venni.
A határozatról szóló parlamenti vita elején az AfD olyan javaslattal élt, amelynek elfogadására semmi esély sem volt:
azt indítványozta, hogy Németország is lépjen ki az ENSZ-paktum tárgyalási folyamatából,
a Bundestag utasítsa el az előtte fekvő, a paktumot támogató határozati javaslatot és ellenezze az EU bármiféle közeledését a folyamathoz.
Ezen indítvány november 8-ai elutasítást követően azonban az AfD egy sokkalta realisztikusabb és praktikusabb (módosító) határozati javaslatot is beterjesztett, amely arra szólította volna fel a berlini kormányt, hogy
illesszen írásos jegyzőkönyvi nyilatkozatot az ENSZ globális migrációs csomagjához, kifejezve, hogy a dokumentum jogi szempontból nem bír kötelező erővel Németországra nézve.
Az előterjesztés célja éppen a fent említett jogilag kötelezővé válás problémájának kivédése lett volna, ha már a Bundestag támogatja az eredeti dokumentum aláírását.
A javaslat mellett azonban csak az AfD képviselői, valamint egyetlen CDU-s és két független képviselő szavazott,
így az 89 támogató szavazattal, 541 nem ellenében elutasításra került.
Amennyiben igaz az az állítás, miszerint az ENSZ migrációs paktuma valójában semmilyen kötelezettséget sem ró a részes államokra, a német parlament szinte elhanyagolható kockázattal dönthetett volna úgy, hogy
nem támogatja a csomagot annak jelenlegi formájában vagy legalább megpróbál tompítani annak szélsőséges bevándorláspártiságán.
Ez egyébként lehetőséget teremtett volna egyrészről arra, hogy az európai nézetkülönbségeket csökkentsék – így azonban csak növelték azokat.
Másrészt jó alkalom lett volna a politikai vita nemzetközi téren történő újranyitására is, hogy a célországok álláspontja is érvényesülni tudjon.
A Bundestag döntésének legnagyobb tanulsága tehát az, hogy bár az elmúlt időszakban történtek szigorítások, módosítások a berlini migrációs politika terén, és szavakban formálisan már nem a „Willkommenskultur" jelszava él tovább,
a bevándorláspárti paradigma mindennek ellenére nem ingott meg, továbbra is meghatározza a német politika irányát,
mely természetszerűleg fog kihatni a közelgő EP-kampány hangulatára és irányára.
