Nem kivitelezhető a Frontex tervezett ütem szerinti megerősítése az EU-elnöksége szerint

Vágólapra másolva!
Jelenleg nem tűnik kivitelezhetőnek az európai uniós határ- és partvédelmi ügynökség, a Frontex személyzetének 10 ezer főre bővítése a céldátumnak számító 2020-ig - jelentette ki csütörtökön Herbert Kickl, az EU soros elnökségét betöltő Ausztria belügyminisztere.
Vágólapra másolva!

Herbert Kickl az uniós belügyminiszterek brüsszeli tanácsülésének szünetében úgy vélekedett, hogy a meghatározott célszámok elérése

túlmegy a megvalósíthatóság határán,

mint azt a mostani egyeztetés is mutatta.

"Ezért megvizsgáljuk a megfelelő kompromisszumos megoldás lehetőségét.

- fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte fokozatos felépítésre lenne szükség.

Meg kell vitatni, hogy mik lehetnek a reális célkitűzések, nem kellene utópisztikus ígéreteket tenni - mondta Horst Seehofer, a német belügyi tárca vezetője.

Névtelenséget kérő bennfentes források szerint ki lehet jelenteni, hogy

Brüsszelben már letettek az eredetileg felvázolt ütemtervről.

A belügyminiszterek ugyanakkor csütörtökön megállapodtak a Frontex mandátumának megerősítéséről a jogosulatlan migránsok visszatoloncolása és az EU-n kívüli országokkal való együttműködés terén. Ennek alapján például az ügynökség a tagállamok kérésére vagy egyetértésével segítséget nyújthat a visszaküldésekben.

Az Európai Bizottság még szeptemberben tett javaslatot a Frontex megerősítésére, amelynek értelmében a jelenlegi 1500-ról 2020-ra 10 ezerre emelnék a szervezet munkatársainak létszámát. Néhány tagállam, köztük Magyarország azonban kételyeinek adott hangot, egyesek a nemzeti szuverenitás sérelmével, míg mások a finanszírozás kérdésével kapcsolatban.