A szlovén elnök magyar rendőri vezetőt tüntetett ki a migrációs válságban nyújtott segítségéért

Illegális bevándorlás – Szlovénia, migráns
Migránsok vonulnak Szlovéniában - ha kilépnek az országból, a szlovén határőrök már nem engedik őket vissza.
Vágólapra másolva!
Borut Pahor szlovén államfő Szlovén Köztársasági Érdemrenddel tüntette ki Kuczik János Zoltánt, a magyar Készenléti Rendőrség parancsnokát a 2015-2016-os migrációs válságban Szlovéniának nyújtott segítségért - közölte az államfői hivatal.
Vágólapra másolva!

A szlovén elnök a magyar parancsnokkal együtt több közép- és nyugat-európai, balkáni és balti ország rendőri vezetőjét tüntette ki a migránsválság megoldásában való közreműködéséért.

Migránsok vonulnak Szlovéniában. Forrás: MTI/AP/Darko Bandic

- indokolták döntésüket.

A migránsok első nagy, többezres csoportja 2015 szeptemberében érkezett Szlovéniába.

A második hullámmal - 2015 októbere és 2016 márciusa között közel félmillió illegális bevándorló - Szlovénia népességének egynegyede - haladt át az országon.

Ebben az időszakban naponta 4-9 ezer ember lépte át illegálisan a horvát-szlovén határt - emlékeztetett rá az államfői hivatal közleményében.