Gazdasági és szociális szükségállapot van Franciaországban

2018.12.10. 20:26

Közel 20 millió ember nézte, vagy hallgatta rádión keresztül este 8 órakor Emmanuel Macron francia elnök beszédét. Az elmúlt hetek lázadása miatt kellett beszélnie. Bejelentette, hogy gazdasági és szociális szükségállapot van Franciaországban, azt is mondta, hogy tudja, az emberek dühösek, megígérte, hogy felemeli 100 euróval a minimálbért, csökkenti a kisnyugdíjasok terheit, viszont gyűlölt intézkedését, a vagyonadó eltörlését nem vonta vissza. A munkavállalókat arra kérte, hogy fizessenek a dolgozóknak karácsonyi jutalmat, bónuszt. Azt elismerte, hogy mondott sértő dolgokat is az elmúlt időszakban, azt állította, az elégedetlenséget megérti, de az erőszakot nem. A szakszervezet bejelentése után úgy tűnik, folytatódni fog a sárgamellényesek lázadása. 

Elsőként Jean-Luc Mélanchon radikális baloldali elnökjelölt - a sárgamellényesek egyik politikai támogatója - bírálta az elnök beszédét. Szerinte rengeteg nehéz sorsú embert nem érint Macron pénzosztása. Nem érinti a munkanélkülieket - Franciaországban a munkanélküliek közel fele semmilyen hivatalos, állami segélyhez nem jut -, nem érinti a részmunkaidőben dolgozókat és a nyugdíjasok egy részét sem.

A legerősebb francia szakszervezet, a CGT vezetője, Philippe Martinez bejelentette, hogy a sárgamellényesekhez csatlakozva péntekre tüntetést szerveznek, mert keveslik Macron elnök engedményeit.

Nadine Morano, a konzervatív LR uniós képviselője (ő is azok közé a francia néppárti képviselők közé tartozott, akik nem szavazták meg a Magyarország elleni Soros-Sargentini jelentést) azt mondta, hogy helyes ugyan a minimálbér emelése, de mégis honnét veszi ehhez a pénzt Macron? Ez ugyanis jövőre 2,4 milliárd euró pluszkiadást jelentene a francia költségvetésnek. Morano szerint Édouard Philippe miniszterelnöknek azonnal le kellene mondania.

A radikális jobboldal vezetője, Marine Le Pen szerint a lényegét tekintve Macron nem változott. A tiltakozások miatt sok mindenben engedett, de továbbra is a kegyetlen globalizációt és a bevándorláspártiságot képviseli, annak minden szociális és kulturális következményeivel együtt.

A baloldali Benoit Hamon szerint pedig, amit Macron ígér, az túl kevés.