Macron gyenge beszéde: alig ígért valamit

MACRON, Emmanuel
Párizs, 2018. december 10. Emmanuel Macron francia államfő beszédet intéz a nemzethez a francia kabinet és a szakszervezeti vezetők együttes válságtanácskozása után a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2018. december 10-én, két nappal a kormány szociális és adópolitikája ellen tiltakozó sárgamellényes tüntetők negyedik országos tiltakozónapja után. MTI/EPA/Ludovic Marin
Vágólapra másolva!
Új választásokra van szükség Franciaországban, új többséget kell létrehozni és kiszámíthatóbb jövőt adó programot kell elindítani - írta vezércikkében a Boulvard Voltaire. A konzervatív újság szerint Emmanuel Macron francia elnök hétfői beszéde ismét bebizonyította, hogy nem törődik az emberekkel, és nem teljesítette a sárgamellényesek követeléseit. 
Vágólapra másolva!

Hiába a többhetes tüntetéssorozat, sőt a lázadás is fölösleges volt - írja vezércikkében a Boulvard Voltaire konzervatív online lap. Miután mindkét oldalon, a sárgamellényesek és a rendőrök oldalán is szép számmal voltak komoly sérültek, 1385 embert elfogtak, 974-et őrizetbe vettek, sőt, a tüntetéseknek halálos áldozatai is voltak, a tüntetéssorozat mérlegét a lap szerint összességében tragikusnak kell tekinteni.

Gyenge beszéd

A sérülések mellett nagyon komoly,

több száz milliós kár is keletkezett, amelyet elsősorban a sárgamellényesek közé beférkőző szélsőbaloldali anarchisták, a fekete álarcot viselő bűnözők okoztak.

Macron rendőrsége pedig bebizonyította, hogy demokratikus keretek között képtelen a rendet fenntartani, a világ olyan képeket, videókat láthatott egy nagy európai uniós tagállamból, amelyeket korábban a dél-amerikai banánköztársaságokban, diktatúrákban vagy az afrikai polgárháborúkban lehetett látni.

Sokan elégedetlenek Emmanuel Macron francia államfő hétfői beszédével Forrás: MTI/EPA/Ludovic Marin

Ezek együttes hatására jött el az a történelmi pillanat, írja a Boulvard Voltaire, hogy a francia elnök, a bevándorláspárti, szélsőségesen narcisztikus Macron, leszállt az alattvalói közé. Hétfő esti alig 12 perces televíziós nyilatkozatát egész Franciaország várta, hiszen az elnök már a tüntetések elején eltűnt, először elbarikádozta magát versailles-i kastélyában, később Berlinben és Brüsszelben akadt halaszthatatlan dolga, és heteken keresztül, egészen hétfő estig nem mert megszólalni. A francia emberek szerint üzenete gyenge volt, keveset adott, és nem alkalmas arra, hogy a társadalmi feszültségeket enyhítse.

"Macron nem törődik az emberekkel"

A minimálbér 100 euróval történő emelése egyébként is bekövetkezett volna jövőre, mert az inflációval kötelező emelni, ezt tehát egyszerűen csak előrehozta Macron.

Miközben a sárgamellényesek nagyobb társadalmi egyenlőséget és igazságos elosztást követeltek, most Macron egy kis rétegnek ad egy kicsit (a 2000 euró alatti nyugdíjasok kapnak egy kis kompenzációt), másoknak semmit sem, és

Egy rendkívüli helyzetben, az ötödik köztársaság egyik legsúlyosabb válságában Macron ismét bebizonyította, hogy nem törődik az emberekkel, és nem teljesítette a sárgamellényesek követeléseit. Közben pedig megtámadott mindenkit, a "felelőtlen" politikusokat (de nem nevezte meg, kikről beszél) és a sárgamellényeseket is, akit kormánya tagjai lefasisztáztak. A sárgamellényesek most is úgy látják, hogy sem Macron beszéde, sem az intézkedések nem jelentenek megoldást - olvasható a vezércikkben.

A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tiltakozó sárgamellényes tüntetők az ellenük bevetett könnygáz elől menekülnek Marseille-ben 2018. december 8-án Forrás: MTI/AP/Claude Paris

Új választások kellenek!

Jó példája a macroni rezsim képmutatásának az, hogy az elnök „társadalmi párbeszédet akar kezdeményezni a migrációról (ezt ugye az általa folyamatosan kritizált Magyarország, az EU tagállamai közül elsőként élve ezzel a demokratikus eszközzel, már jóval korábban megtette) de közben Marrakeshbe küldte államtitkárát, hogy aláírja a Soros György-féle ENSZ-migránspaktumot a francia emberek megkérdezése nélkül.

Ugyanez a kérdés Belgiumban súlyos kormányválsághoz vezetett, és erről a francia állami vagy nyugat európai média teljesen hallgatott. Egyértelmű, hogy a liberális, bevándorláspárti politikai elit "játékáról" van szó, ugyanis az embereket nem merik megkérdezni, mert ők nemet mondanának a bevándorlásra, ahogy a sárgamellényesek is követelték a migráció leállítását. A BD szerint most még

Új választásokra van szükség Franciaországban, egy új többséget kell létrehozni és egy kiszámíthatóbb jövőt adó programot kell elindítani - zárul a vezércikk.