Kiürítettek több amerikai vállalatot és intézményt bombafenyegetések miatt

Vágólapra másolva!
Vállalatokat, iskolákat, szerkesztőségeket, rendőrőrsöket ürítettek ki bombafenyegetés miatt az Egyesült Államok több nagyvárosában csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A fenyegetéseket tartalmazó elektronikus leveleket csütörtök délután küldték New York-i, washingtoni, miami, San Franciscó-i, seattle-i címekre, illetve több más, kisebb településre. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint egyelőre nem világos, hogy van-e összefüggés a különböző helyszínekre küldött levelek, illetve feladójuk vagy feladóik között.

Az FBI felszólította az amerikaiakat, hogy éberen figyeljenek minden gyanús jelre vagy jelenségre, és azonnal jelentsék azt a hatóságoknak.

Fenyegető leveleket kapott - mások mellett - a chicagói rendőrség, az észak-karolinai Raleigh város és a Utah államban lévő Park City helyi lapjainak szerkesztősége, a kaliforniai Riverside seriffi hivatala, a pennsylvaniai State College-ban lévő Penn állami egyetem, illetve a Seattle városában lévő Washington Egyetem. A két oktatási intézmény esetében az FBI már megállapította, hogy a fenyegető levelek "nem hitelt érdemlőek".

A levelek tartalmát nem hozták nyilvánosságra.