Bányaomlás után keresnek bányászokat Indiában

Vágólapra másolva!
Tizenhárom fiatal bányász tűnt el és feltehetően halt meg egy India északkeleti részén található szénbányában, miután egy akna beszakadt és vízzel telt meg – jelentette a rendőrség pénteken.
Vágólapra másolva!

A szerdai baleset után a mentőalakulatok elkezdték a bányába gyűlt víz kiszivattyúzását, a bent ragadt bányászok mentése ugyanis csak a víz eltávolítása után kísérelhető meg – ismertette a rendőrség.

A mentőakcióban az országos katasztrófavédelem munkatársai is csatlakoztak a helyi hatóságokhoz.
A hatóságok szerint a bányában olyan fiatal férfiak rekedtek bent, akiket

illegális bányászatot folytató csoportok szoktak leküldeni a szűk lejáratokkal rendelkező aknákba.

A dpa hírügynökség értesülése szerint a fiatal bányászok közül egyik sem kiskorú.

A szerdán beszakadt bányát négy éve lezárták,

de a környékbeli földtulajdonosok és a helyi lakosság körében virágzik az illegális és balesetveszélyes kitermelés.

Konrád Szangma, Meghálaja állam főminisztere hangsúlyozta:

egyértelműen illegális bányászatról van szó. Hozzátette: a hatóságok szigorú fellépést fognak alkalmazni az illegális bányászatot űző csoportok ellen.

Indiában egyre nő a kereslet a szén iránt, mely az ország energiaszükségleteinek több mint a felét fedezi.

Az ország szegényebb részeiről sokan vándorolnak át a szénbányákkal rendelkező területre, hogy részt vegyenek az illegális bányászatban. A keresetük egy részét pedig olyan befolyásos embereknek adják, akik cserébe elintézik, hogy a bányákat felügyelő őrök ne háborgassák őket.

2016-ban hat illegális bányász halt meg, miután egy Nyugat-Bengálban található, korábban lezárt bánya rájuk omlott.

A baleset idején mintegy 200 illegális bányász tartózkodott egyszerre a bányában.