A Ceausescu-diktatúrát megdöntő felkelés vallásos megmozdulás is volt

Március 15. - Megemlékezés Nagyváradon
Újabb két évre Tőkés Lászlót választották meg az EMNT elnökének.
Vágólapra másolva!
A Ceausescu-diktatúrát megdöntő romániai népfelkelés kirobbanásának 29. évfordulóján hívták kerekasztal-beszélgetésre Tőkés László egykori temesvári lelkészt.
Vágólapra másolva!

Tőkés László felidézte: 29 évvel ezelőtt a református templomba hetente 600-700 ember zsúfolódott be a vasárnapi istentiszteletekre, és a reformátusokhoz elsőkként a közeli román baptista gyülekezet hívei csatlakoztak.

Tőkés László egykori temesvári lelkész Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A diktatúra bukása utáni tüntetéseken pedig gyakran skandálták azt, hogy "van isten" - mondta. Tőkés László fontosnak nevezte az egykor Temesváron megnyilvánuló keresztény szellem fenntartását, mert szerinte ma Európa keresztény gyökereit vonják kétségbe.