A francia elnök zuhanása, aki szerint nincs is francia kultúra

2018.12.16. 13:59

Eric Zemmour, az egyik legnagyobb francia esszéista, Orbán Viktor és a magyar modell nagy tisztelője a Le Figaróban elemzi Macron eddigi legsúlyosabb politikai válságának körülményeit.

A bevándorláspárti Macron hétfői beszédében, ha nem is sokat, valamit mégiscsak adott a sárgamellényeseknek, vagy ahogy korábban fogalmazott, a lázadó galloknak. Ezekről a szociális juttatásokról (minimálbér 100 euróval történő emelése, nyugdíjak minimális emelése, benzin adóemelésének elhalasztása) Zemmournak az 1983-as Mitterrand jutott eszébe, aki a beiktatását követő 18 hónapos ámokfutás után, amelyet a frank folyamatos leértékelése, a szociális juttatások megnyirbálása, az ingatag költségvetés jellemzett, a sorozatos kudarcok után hirtelen politikai irányvonalat váltott.

Ez az azóta ismertté vált 1983-as mitterrand-i fordulatnak nevezett intézkedéssorozat volt, amelyet a privatizáció, az európai belső piac, az egységes fizetőeszköz, a globalizáció és a pénzügyi–bankár világ előretörése jellemzett.

Az akkor szocialista-kommunista Franciaország az egyáltalán nem baloldali thatcheri Anglia és reagani Egyesült Államok nyomdokaiba lépett. Tegyük hozzá még azt is, hogy Franciaország ekkor, a súlyos vásárlóerő-csökkenés és gazdasági válság ellenében az európai politikák „irányítása” felé fordult, ami belpolitikailag a hagyományosan nemzetben, szuverenitásban gondolkodó jobboldalnak kedvezett. (A furcsa fordulat abszurditását az erősítette, hogy a szocialista Pierre Mauroy kormányában kommunisták is voltak.) A szocialista kormányzati ideológia 1983-ban kezdődő folyamatos erodálódása 1986-ra meghozta a szocialisták csúfos vereségét. (Függetlenül attól, hogy az elnök maradt a szocialista Mitterrand, hiszen 1981-ben az akkori alkotmány szerint hét évre választották meg.)

A parlamenti választásokon többséget elnyerő jobboldal nevében a Mitterrand jelöltjénél (Laurent Fabius) a majdnem kétmillióval több szavazatot kapott Jacques Chirac alakíthatott kormányt, és megkezdődött a francia politikában újszerű „kohabitáció” „együttkormányzás” első időszaka, amikor is a köztársasági elnököt a baloldal, a kormányfőt pedig a másik politika tábor, a jobboldal adta.

Sőt, a mitterrand-i csúfos szocialista bukás (és Mitterrand országgyűlési választói törvénye) behozta az akkor kétségtelenül szalonképtelen, gyakran antiszemita francia szélsőjobb, a Nemzeti Front 35 képviselőjét is a nemzetgyűlésbe. Zemmour úgy látja, hogy Macron december 10-i beszéde az 1983-as mitterrand-i fordulatnak felel meg, de annak jellege inkább egy zuhanórepüléshez hasonlítható. Macron számára ugyanis az evolúció csúcspontja 35 éve kezdődött, hiszen beiktatásakor Macron már eleve mindent Európához és a Világhoz mért, mondván, hogy „nincs is francia kultúra”, hogy Franciaországnak egy startup nemzetté kell válnia.

Úgy kell azoknak a „lázadó galloknak”, akik nem akarják ezt a vonalat követni, akik a macroni pökhendi retorikában „senkik”, akik ha dolgozni akarnak, akkor „menjenek csak át az utca másik oldalára, van ott munka elég”.

Zemmour itt arra utal, amikor Macron porig alázott egy munkanélküli kertészt, aki állást keresett, és akinek Macron rendkívüli arroganciával csak annyit válaszolt, hogybárhol van munka, elég csak átmenni az utca másik oldalára.

Macron, akárcsak az 1983-as Mitterrand, az egy évvel korábban feltámadt – éppen Macron által –populistának nevezett hullámmal szemben indult el, a brexit és Trump megválasztása fémjelezték ezt a korszakot, egy olyan ideológia beköszöntét, amely protekcionista gazdaságpolitikát, szociális érzékenységet, konzervativizmust hozott magával, amely küzd mindenféle globalizáció ellen, legyen az a tőke, az áruk vagy az emberek világában.

Akárcsak Mitterrand 1983-ban, a 2018-as Macron is az angolszász hullámhoz igazodott, nem pedig ahhoz, amely végigsöpört Olaszországon, Ausztrián, Brazílián. A mai kormányok varázsszavai közül, mint Európa és a világ, a liberalizmus, a szociális kérdések és a nemzet, Macron mindent Európa és a liberalizmus optikáján keresztül látott. Egészen eddig. Hétfő óta ugyanis, szégyenszemre, vissza kellett térnie a földre, azaz nemzeti és szociális kérdésekkel kell foglalkoznia. Ez a sárgamellényes mozgalom nagy győzelme, az a perifériára szorult Franciaország győzedelmeskedett, amit egészen eddig feláldoztak a globalizáció szentélyén. Macron mellett ez annak az elitnek a hatalmas veresége, akik a hatalomba juttatták az egykori bukott szocialista minisztert. Az is igaz, hogy ez még csak a kezdet, az első fordulat, teszi hozzá Franciaország legsikeresebb esszéistája, hiszen Macron hétfőn bejelentett intézkedései sokak számára nagyon kevésnek tűnnek, az Origo erről itt írt.

Ugyanakkor, az európai uniós szerződések és az eurózóna merev szorításában a szociális lehetőségek hamar bezárulnak, és erre a brüsszeli hivatalnokok emlékeztetni fogják Franciaországot. Ennek ellenére Macronnak beszélnie kellett a migrációról, miközben persze aláírta az ENSZ-Soros migrációs paktumot. (A paktum aláírásáért a májusi, uniós választásokon nyilvánvalóan megbüntetik a választók – a felmérések szerint már megelőzi a radikális Marine Le Pen pártja a bevándorláspárti elnököt.) Mindenesetre, most meg kellett hajolnia a gall ellenállók előtt, akiket eddig megvetett, de akik előtt most le kellett tennie a fegyvert. Macron elbukott, legalábbis vége annak a dicsőségnek, ami a hatalomba repítette 2017 májusában.