A mentőcsapatot is maga alá temette a lavina Oroszországban - videó

orosz lavina
Orosz hegyimentő a helyszínen.
Vágólapra másolva!
Lavina temetett be egy embert, majd a mentésére indult tízfős csapatra újabb hógörgeteg zúdult szombaton reggel Oroszországban - adták hírül habarovszki hatóságok.
Vágólapra másolva!

A 11 férfi közül kilenc megmenekült, egyet holtan ástak ki az első áldozat és a mentők mentésére érkezők.

Orosz hegyimentő a helyszínen. Forrás: Orosz Katasztrófavédelem

A kimentettek közül többen megsérültek, egyikük súlyosan.

Egy embert belehalt sérüléseibe

a közeli aranybánya üzemorvosi rendelőjében.

Ritkán fordulnak itt elő lavinák

Az eset Oroszország távol-keleti részén, a Habarovszki terület Mnogoversinnij falujánál történt.

Három lavina gördült le egymás után a hegyről,

az első betemette az aranybánya kompresszorállomását, a második a helyszínre érkező mentőcsapatot, a harmadik pedig elzárta az odavezető utat. Az első szerencsétlenül járt férfit az aranybánya egyik létesítményében temette maga alá a lavina. A bajba került tíz mentő ugyancsak a cég alkalmazottja volt.

Meteorológusok szerint a térségben ritkán fordulnak elő lavinák, és a mostani jelenséget az Ohotszki-tenger felett folyamatosan keletkező ciklonok és az erős havazások okozták, illetve az erős szél, amely feltorlaszolta a havat a hegyoldalban.