Megerőszakolta, megölte, aztán feldarabolta áldozatait a kínai hasfelmetsző Jack

Vágólapra másolva!
Csütörtökön végezték ki a kínai hasfelmetsző Jacket. Az 53 éves férfi 10 nőt és 1 kislányt gyilkolt meg 1988 és 2002 között. Mindig olyan nőt választott áldozatnak, akin piros ruha volt.
Vágólapra másolva!

Kao Cseng-jung megerőszakolta, aztán meggyilkolta áldozatait, akiknek a holttestét ezek után meg is gyalázta.

A bestiális gyilkosságok miatt a kínai sajtó hamar ráragasztotta a "hasfelmetsző Jack" gúnynevet, akit a rendőr szerint

szexuális perverzió mellett a nőgyűlölet vezérelt.

Kao mindig olyan nőket követett hazáig, akik piros ruhát viseltek. Elkapta, megerőszakolta és megölte őket. Ezzel még nem végzett. Testüket fel is darabolta.

Legfiatalabb áldozata mindössze nyolcéves volt.

A gyilkos Kanszu Belső-Mongólia területén vadászott. A rendőrség több mint százezer ujjlenyomatot és DNS-mintát gyűjtött, de csak

a vesztegetés miatt letartóztatott nagybátyjától vett DNS-minta vezette a hatóságokat 2016-ban a sorozatgyilkos nyomára.

Kao Cseng-jungot 2018 márciusában ítélték halálra. Kivégzésének napját 2019. január 3-ára tűzték ki, amit végre is hajtottak. A pekingi hatóságok nem teszik közzé, hogy évente hány halálos ítéletet hajtanak végre. Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet becslése szerint viszont Kínában évente több embert végeznek ki, mint a világ többi részén összesen. Az AI úgy tudja, 2017-ben több ezer volt a kivégzések száma.