Nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma a dániai vonatbalesetben

Vágólapra másolva!
Nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, miután két újabb holttestet találtak csütörtökön a dániai vasúti balesetben megrongálódott személyvonatban – közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Arne Gram, Fyn-sziget rendőrfőnöke emlékeztetett arra, hogy az első vizsgálatot követően még hat halottról és 16 sérültről adtak hírt. Viszont

a vonat egyik kocsija annyira megrongálódott, hogy az első szemle során, amikor még a hídon, a nyílt pályán tartózkodott, nem lehetett teljesen átkutatni.

A baleset a két legnagyobb dán szigetet, a Sjaellandot és a Fynt összekötő hídon történt.

A csütörtöki tájékoztatás szerint öt nő és három férfi halt meg.

Egyesek holtteste annyira szétroncsolódott, hogy azonosításuk csak a DNS-minták, valamint fogászati adatok alapján volt lehetséges.

A vonaton 131 utas és háromfős vasúti személyzet utazott. Hat utas van a halottak között, közülük a rendőrség eddig négyet tudott azonosítani. A szerencsétlenül jártak többsége a szerelvény első kocsijában ült.

Médiajelentések szerint egy teher- és egy személyszállító vonat haladt ellentétes irányban a hídon, és eközben egy tárgy, feltehetően egy teherautó pótkocsija a személyszállító vonatnak csapódott, aminek hatására a vezető erősen fékezett.

Egyelőre nem tudni, hogy a tehervonaton szállított pótkocsi miért szabadult el.

A baleset idején hatalmas szélvihar tombolt a térségben.

A viharos erejű szél másutt is kárt okozott a térségben. Több mint 270 konténer sodródott le egy teherszállító hajóról az Északi-tengeren, köztük egy veszélyes anyagokat tartalmazó tartály is. A MSC Zoe nevű konténerhajó, amely egyike a világ legnagyobb ilyen vízi-szállítójárműveinek, a belgiumi Antwerpenből tartott a németországi Bremerhavenbe.

Tragédia Dániában: többen meghaltak egy vonatbalesetbenhttp://www.origo.hu/nagyvilag/20190102-vonatbaleset-daniaban.html?utm_source=hirkereso