Közlekedési káoszt okozott a havazás Bajorországban

Winter sets in in Bavaria Weather Seasons Intercourse CAR Bavaria SNOW WINTER
Kényszerpihenő - A kamionokat pihenőkbe terelik az A8-ason
Vágólapra másolva!
Súlyos közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás a hét végén Bajorország déli részén, az Alpok térségében.
Vágólapra másolva!

A német tartományban ketten meghaltak a szombat reggel óta tartó havazás következtében, Berchtesgadennél lavina sodort el egy 20 éves nőt, Bad Tölznél a hótól síkos úton összeütközött két autó, egy 19 éves fiatalember életét vesztette, az általa vezetett autó két utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A müncheni nemzetközi repülőtéren szombaton törölni kellett 130 járatot a havazás miatt, a közlekedés rendjét vasárnapra sikerült helyreállítani.

Kényszerpihenő – A kamionokat pihenőkbe terelik az A8-ason Forrás: AFP/Bernd März

A közúti és vasúti közlekedést viszont vasárnap is hátráltatja az erős havazás, főleg a tartományi nyugati és déli részén. A régióban

egy nap alatt nagyjából 100 centiméternyi hó esett,

hétfőig további 40 centiméterrel vastagodhat a hótakaró. A téli szünet vége miatt eleve nagy a forgalom, így torlódásokkal kell számolni a többi között a München és az ausztriai Salzburg közötti A8-as autópályán.

A Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság vasárnapi összefoglalója szerint a bajor Alpok teljes területén

fokozott a lavinaveszély,

a Chiemgau- és a Berchtesgaden-vidéken a második legmagasabb, 4-es fokozatú figyelmeztetés van érvényben.