Krakkóban esküt tett az Esterházy János boldoggá avatását előkészítő történészbizottság

Esterházy János, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetőjének mellszobra Kassán
Vágólapra másolva!
Esküt tett a krakkói püspöki palota kápolnájában az a magyar, szlovák, lengyel és cseh szakértőkből álló történészbizottság, amely előkészíti Esterházy János felvidéki magyar politikus boldoggá avatási perét - közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az ünnepségen részt vett Marek Jedraszewski krakkói érsek, valamint Pawel Cebula, Egerben szolgáló lengyel minorita szerzetes is, akit Jedraszewski tavaly decemberben a boldoggá avatás posztulátorának nevezett ki.

Soltész Miklós, aki szintén jelen volt az ünnepségen, felidézte:

A bizottság tagjai esküvel fogadták, hogy híven teljesítik a rájuk bízott feladatokat, és megőrzik a titkokat.

A krakkói érsek felkérésére létrejött bizottság feladata az 1957-ben egy morvaországi börtönben meghalt Esterházy János életének és munkásságának tanulmányozása és értékelése lesz.

Miután teológus szakértők is elvégezték a keresztény hit és erkölcs szerinti értékelést, az anyagot további eljárás végett a Vatikánhoz továbbítják

- mondta el Soltész Miklós.

A krakkói érsekség honlapján megjelent közlemény szerint

aki egyben a lengyelországi Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködés Intézete tanácsának elnökhelyettese.

A bizottság munkájában részt vesz Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Intézet igazgatója is, a magyar és lengyel nyelven is kiadott Esterházy-monográfia szerzője, valamint Soós Viktor Attila, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja.

Jedraszewski érsek az ünnepségen hangsúlyozta:

Soltész Miklós tudatta: Esterházy János elkötelezett keresztény ember volt, aki nehéz időkben védelmezte az üldözötteket.

A lengyel anya és magyar apa gyermekeként született felvidéki politikus nem csak a felvidéki magyarság jogaiért állt ki, a második világháború alatt egyaránt segített keresztényeket és nem hívőket, lengyeleket és szlovákokat, és

a szlovák parlamentben 1942-ben egyedüliként a zsidók deportálása ellen szavazott

- fűzte hozzá.

A boldoggá avatási eljárás, Esterházy életének jobb megismerése tovább erősítheti a négy visegrádi ország polgárainak lelki összetartozását - tette hozzá Soltész.

Esterházy János (1901-1957), aki apai ágon a galántai gróf Esterházy családból származott, anyja, Elzbieta Tarnowska grófnő révén kötődött Lengyelországhoz, ahol - Molnár Imre közlése szerint - ma is élnek utódai: húgának, Máriának a két lánya Varsóban, Mária unokája, Elzbieta pedig Krakkóban él.

A két világháború közötti időszakban Esterházy a nemzeti kisebbségek helyzetét nem kielégítően kezelő csehszlovakizmus ellenzőjeként lépett fel.

A második világháború idején segítette a lengyel és más menekülteket, az üldözött zsidókat, szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen.

A háború után a szlovák kommunisták átadták a szovjet Belügyi Népbiztosságnak (NKVD).

A hírhedt moszkvai Lubjankán tartották fogva, brutális kihallgatásnak vetették alá, majd

koholt vádak alapján tíz évre ítélték.

Egy szibériai lágerbe vitték, ahol súlyos tüdőbajt kapott.

Távollétében, 1947 szeptemberében

a csehszlovák népbíróság hamis vádak alapján halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

1949-ben a szovjet hatóságok az ítélet végrehajtására átadták a csehszlovák szerveknek, amelyek a halálos ítéletet életfogytiglanra, később

25 éves börtönbüntetésre módosították.

A morvaországi Mírov börtönében hunyt el.

Lengyelországban 2009-ben Lech Kaczynski államfő - post mortem - a Polonia Restituta kitüntetéssel ismerte el a lengyel menekültek érdekében a második világháború idején kifejtett tevékenységéért.

Pawel Cebula kiemelte: míg Oroszországban Esterházyt már rehabilitálták, Csehországban és Szlovákiában ez a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnösnek tekintik.