Meghalt a szerdán eltűnt francia harci repülőgép legénysége

Vágólapra másolva!
Meghalt a gyakorló repülés közben szerdán eltűnt francia harci repülőgép kétfős legénysége – közölte csütörtökön Florence Parly francia védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

A védelmi miniszter bejelentette, hogy a svájci határnál, egy hóvihar közelében eltűnt repülő utáni kutatás véget ért,

a gép legénysége, Baptiste Chirié kapitány és Audrey Michelon hadnagy életüket vesztették.

A Mirage-2000D típusú vadászbombázó alacsony magasságban hajtott végre repülést. Utoljára a franciaországi Doubs és Jura megye körzetében észlelték a radar képernyőjén.

A francia védelmi tárca nem közölte, mi okozta a tragédiát.

Rosszak voltak a látási viszonyok

A francia légierő egy szóvivője korábban azt mondta: nem észleltek vészjelzést, amelyet a gép automatikusan akkor ad le, ha a pilóták katapultáltak. Hozzátette: olyan időjárás volt, amikor nem látható a felszín, de a gép ilyen alkalmakra szükséges berendezésekkel is fel volt szerelve.

A repülő után kutató mentőalakulatok

a nehezen megközelíthető Jura-hegységben találták meg a gép roncsait,

illetve az ejtőernyők darabjait.

A vadászbombázó szerda délelőtt indult az északkelet-franciaországi Nancy-Ochey légibázisról.

Eltűnését követően azonnal megindult felkutatása, amelynek érdekében hegyi mentőket, tűzoltókat, katonai egységeket mozgósítottak az említett két megyében. A térségben a sűrű köd és a hó miatt nagyon rosszak voltak a látási viszonyok.