A Kárpát-medence és a magyarsága megerősödése a cél

Szili Katalin országgyűlési képviselő ad interjút Ignácz Józsefnek 2015. március 26-án
Szili Katalin országgyűlési képviselő ad interjút Ignácz Józsefnek 2015. március 26-án
Vágólapra másolva!
Az idei esztendő elsődleges célja az, hogy a Kárpát-medence magyarsága megerősödjön - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen megrendezett újévköszöntő ünnepségen.
Vágólapra másolva!

Beszédében elmondta, hogy a magyarság és a Kárpát-medence megerősödése a szomszédos államok számára is jó, emellett Európa új igazodási pontjává válhat a térség.

A székelyföldi autonómiatörekvések mellett a szórvány megvédése is fontos feladat,

ezért minden magyar közösséget és embertársat segíteni kell. Ezt szolgálták a nemzetpolitika keretében az elmúlt nyolc évben meghozott intézkedések is - tette hozzá.

Szili Katalin szerint az idei első fél évben, amikor Románia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, Bukarest politikai innovációval állhatna elő, hiszen

ha valóban európai, akkor elismerhetné államalkotó tényezőként a romániai magyarságot, és önrendelkezést biztosíthatna számára.

Mint mondta, Európában is számos példa van már az autonómiára, emellett az önrendelkezés azért is támogatandó, mert ha a közösségek erősek, akkor az államok is erősek lesznek - mondta.

Szili Katalin bírálta Európát amiatt, hogy hallgat az őshonos nemzeti kisebbségekről, és nem akarja megkülönböztetni őket a bevándorlóktól. Kiemelte, az idei év fontos eseménye lesz az európai parlamenti választás, amelyen

világosan különbséget kell tenni a nemzetek Európáját akaró, illetve a bevándorlást támogató politikusok között.

Mint mondta, ez utóbbiak a globális világban feloldódó Európát akarnak.

Az idei évben több évforduló lesz

Harminc éve kezdődött a temesvári kommunistaellenes felkelés,

amit Tőkés László református lelkész indított el, és amire az egész világ felfigyelt. Tőkés László nem csak a magyarok, hanem a románok számára is a szabadságot jelentette, neve összefonódott a szabadsággal. Emlékeztetett, hogy

az idén lesz a 15 éves évfordulója a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról tartott népszavazásnak is,

amikor a magyarországi balliberális közösség kiszolgáltatta a határon túli magyar közösséget a társadalom gúnyának. Úgy vélte, ezért a szégyenteljes dologért nap mint nap bocsánatot kell kérni. Az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájának köszönhetően azonban ma már a nemzet valódi közösségként jelenik meg - mondta a miniszterelnöki megbízott.

Fontos a határok feletti együttműködési rendszer

Tőkés László európai parlamenti képviselő felszólalásában áttekintette az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az EMNT főbb eseményeit, a magyarság életét befolyásoló romániai döntéseket és történéseket. Emlékezetett, hogy az EMNT által működtetett Demokrácia-központok fontos szerepet játszottak a határon túli magyar levélszavazatok eljuttatásában a tavalyi magyarországi országgyűlési választáson. Méltatta a magyar kormány által kidolgozott határok feletti együttműködési rendszert,

külön kiemelte a családtámogatási rendszer külhoni magyarságra való kiterjesztését, valamint a gazdaságfejlesztési programokat.