Van alapja: az okostelefontól boldogtalanok a gyerekek

Diák, gyerek, mobil, okostelefon, szünet, pokemon
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedben született gyerekek az úgynevezett „digitális bennszülöttek" kategóriájába tartoznak, hiszen nekik már természetes a számítógép, a táblagépek és okostelefonok, valamint az internet és közösségi média használata. Ennek hatásairól már számos kutatás értekezett és nem egy jutott arra a következtetésre, hogy a kamaszok és gyermekkorúak depressziója és a kütyühasználat között szoros összefüggés áll fent.
Vágólapra másolva!

Az okostelefonok között felnövő generáció tagjai az életüket inkább az interneten, mintsem a valóságban élik. Sabadidejükben bulizás helyett is okoseszközeiket nyomkodják. De még ha el is mennek valahová barátaikkal, a program sokszor nem áll másból, minthogy telefonjaikba merülve ülnek egymás mellett,és várják, hogy a lájkok elöntsék őket. Sokak számára a lájkok száma jelenti a megbecsültséget,

épp ezért képesek akár depresszióba is esni, ha nem kapják meg a várt számban a pozitív visszajelzéseket.

illusztráció

Hogy ez már rég nem alaptalan aggódás, hanem maga a valóság, ezt megerősíti a neves amerikai pszichológus, Jean M. Twenge is. A San Diegó-i egyetem professzora 25 éve foglalkozik generációkutatással, azt állítja, 2012-re tehető az a töréspont, amikor megváltozott minden: a kamaszok viselkedése, társas kapcsolataik, az egész életük.

Sok szülő és sok gyermek sem érzi át a helyzet súlyosságát, hiszen

már maguk a szülők is egyre több időt töltenek a virtuális világban,

és ha ez így folytatódik, a helyzet csak rosszabb lesz. A témáról bővebben a Figyelő 2019. január 24-én megjelent számában olvashatnak.