Katonai parádéval emlékezett meg Oroszország Leningrád ostromának végéről

Szentpétervár, 2019. január 27. Katonai parádéval ünneplik a leningrádi blokád áttörésének 75. évfordulóját Szentpéterváron 2019. január 27-én. A második világháború során a német hadsereg által 900 napon át ostromlott, akkor még Leningrád nevet viselo városban több mint 700 ezer polgári személy halt meg a bombázásokban, aknatűzben, éhezésben és fagyban. MTI/EPA/Anatolij Malcev
Vágólapra másolva!
Hatalmas katonai felvonulással emlékezett meg Oroszország Leningrád, régi-új nevén Szentpétervár német ostromának végéről. A város felszabadulásának 75. évfordulóján több mint 2500 katona vonult fel modern és történelmi egyenruhákban, harckocsik és rakétaelhárító rendszerek kíséretében vasárnap.
Vágólapra másolva!

A díszszemlén az S-400-as rakétaelhárító rendszert is bemutatták.

Katonai parádéval ünneplik a leningrádi blokád áttörésének 75. évfordulóját Szentpéterváron, 2019. január 27-én. Forrás: MTI/EPA/Anatolij Malcev

A német hadsereg 1941 és 1944 között összesen 872 napig tartotta blokád alatt Leningrádot.

Ez volt a történelem egyik leghosszabb és legtöbb áldozattal járó ostroma.

Az éhínség, a betegségek és az ellenséges tűz becslések szerint legalább egymillió emberéletet követelt. 1944. január 27-én a szovjet hadsereg végül felszabadította a várost a megszállóktól.

A vasárnapi szentpétervári parádét nézők százai követték a hóesés és a mínusz 11 fok ellenére.

Vlagyimir Putyin orosz elnök is ellátogatott szülővárosába - amelynek ostroma során bátyja egyéves korában meghalt -, bár a parádén nem vett részt.

Putyin megkoszorúzott egy emlékművet a piszkarjovói temetőben, ahol a leningrádi ostrom több százezer áldozata nyugszik.

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő a Twitteren emlékezett meg a blokád áldozatairól. "Hőstetteitek a szívünkben élnek örökké" - írta.

A szentpétervári katonai erődemonstrációt sokan kedvezőtlenül fogadták, és csaknem ötezren követelték egy petícióban annak lemondását.

A bírálók szerint

Katonai parádé Szentpéterváron, 2019. január 27-én. Forrás: MTI/EPA/Anatolij Malcev

Heiko Maas német külügyminiszter közölte, hogy Németország elismeri történelmi felelősségét, és a berlini kormány 12 millió euróval (csaknem 4 milliárd forinttal) járul hozzá egy háborús veteránokat ellátó kórház, illetve egy német-orosz kulturális központ létrehozásához.