54-en haltak bele eddig az influenzába, és még nem tetőzött a járvány

védőoltás, influenza, injekció, oltás
Budapest, 2015. november 11. Egy egészségügyi dolgozó influenza elleni védőoltást ad be egy férfinak a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) háziorvosi rendelőjében, Budapesten 2015. november 11-én. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
Romániában kedd estig 54-en haltak bele az influenzába és annak szövődményeibe, de így is csak kevesen hajlandóak beoltatni magukat a vírus ellen. 
Vágólapra másolva!

Az influenza főleg az ország déli, délkeleti részén terjed, az ország középső (erdélyi) térségében kisebb, regionális fertőző gócok alakultak ki. Az

idei járvány sem súlyosabb a tavalyinál, de hamarabb kezdődött, és több a halálos áldozat.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter azt mondta, a rendelt több mint 1 millió influenza elleni ingyenes oltásból még több mint 12 ezer adag van, az utórendelt újabb 30 ezer vakcina szétosztását pedig csütörtökön kezdik meg ott, ahol erre igény van.

Sok a beteg Romániában, idén korábban kezdődött az influenzaszezon Forrás: MTI/Kallos Bea

Pintea szerint a legfontosabb a megelőzés. Vagyis

tartsák be a látogatási tilalmat a kórházakban,

függesszék fel a tanítást azokban az iskolákban, ahol sok a beteg, a szülők pedig tartsák távol gyerekeiket a betegektől.

Pintea szerint a járvány februárban fog tetőzni, a minisztérium célkitűzése pedig az, hogy korlátozzák a halálos áldozatok és súlyos megbetegedések számát.