Hanoiban lesz Donald Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozója

Donald Trump, Ki Dzsongun, csúcstalálkozó, 2018.06.12., GALÉRIA
A sajtó előtt üdvözölve egymást rövid, derűlátó nyilatkozatokat tettek. Trump kijelentette, hogy megtiszteltetés számára az észak-koreai vezetővel találkozni, és szerinte "kiváló kapcsolat" alakul majd ki közöttük, "ehhez nem fér kétség". Kim pedig azt mondta: találkozójukat az tette lehetővé, hogy legyőzték annak minden akadályát, "a régi beidegződéseket és az előítéleteket"
Vágólapra másolva!
Donald Trump és Kim Dzsongun csúcstalálkozója Hanoiban lesz február 27-én és 28-án. Ez derült ki az amerikai elnök péntek esti Twitter-bejegyzéséből.
Vágólapra másolva!

„Munkatársaim éppen most indultak el Észak-Koreából, ahol nagyon gyümölcsöző találkozón vettek részt. Várom, hogy találkozzam Kim elnökkel, és elősegítsem a békét” – írta Twitter-oldalán Donald Trump.

Forrás: AFP/Saul Loeb

Kedden este a kongresszusban tartott évértékelő beszédében az amerikai elnök már bejelentette a második amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó időpontját, és azt is, hogy Vietnámban lesz a tárgyalás, de akkor még nem közölte, hogy a délkelet-ázsiai ország mely városában.

Stephen Biegun, az amerikai külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja pénteken fejezte be a csúcstalálkozót előkészítő háromnapos tárgyalásait Phenjanban, az észak-koreai fővárosban.

Donald Trump pénteken este egy második Twitter-bejegyzést is közzétett a várható csúcstalálkozóról. Ebben azt írta:

Az ázsiai vezető dicséretével folytatta: „Ez egyeseket meglephet, de nem engem, mert megismertem őt, és teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy mire képes.”

Az amerikai elnök szerint Észak-Korea „egy újfajta rakéta, gazdasági rakéta lesz”.

Donald Trump és Kim Dzsongun első csúcstalálkozóját tavaly júniusban Szingapúrban tartották.