Tudta a brazil bányászati cég, hogy bármikor átszakadhat a zagytározó fala

sárlavina gátszakadás, Brazília
Brumadinho, 2019. január 26. Iszappal elöntött földterület a brazíliai Brumadinho településen 2019. január 25-én, miután a Vale SA vállalat vasércbányájánál átszakadt egy zagytározó gát. A katasztrófának kilenc halálos áldozata van, mintegy 300 embert eltűntként tartanak számon. Az Ibama nevű brazil környezetvédelmi ügynökség közlése szerint a zagytározó 1 millió köbméter iszapot tárolt. A Vale SA a világ legnagyobb vasérckitermelője és vasexportőre. MTI/EPA/EFE/Yuri Edmundo
Vágólapra másolva!
Tisztában volt a Vale SA brazil bányászati nagyvállalat azzal, hogy a gátszakadás fokozott kockázatának volt kitéve a Brumadinho város közelében található zagytározója. Ez derült ki a vállalat egy belső, eddig nem ismert jelentéséből, amelybe a Reuters brit hírügynökség betekintést nyert. A gátszakadás január 25-én be is következett, legalább 165 ember halt meg a kiömlő iszaplavinában.
Vágólapra másolva!

A tavaly október 3-i keltezésű jelentésben a Vale megállapította, hogy a dél-brazíliai Minas Gerais államban lévő zagytározó

gátszakadásának kockázata kétszer olyan magas, mint amit a cég saját biztonsági intézkedései megengednek.

A Vale korábban azt közölte, hogy egy független felmérés stabilnak minősítette a tározót.

Iszappal elöntött földterület a brazíliai Brumadinho településen 2019. január 25-én Forrás: MTI/EPA/EFE/Yuri Edmundo

A Reuters szerint a dokumentum az első bizonyíték arra, hogy magát a céget is aggasztotta a gátszakadás lehetősége. Felmerül a kérdés - írta a hírügynökség -, hogy a Vale a gátszakadás kockázatának tudatában miért nem hozott elővigyázatossági intézkedéseket, illetve miért nem helyezte át a tározó közelében, lejtőn létesített dolgozói ebédlőt, amelyet január 25-én elsodort az iszapözön.

A jelentés ugyanis szükségesnek ítélte a megelőző intézkedéseket,

hozzátéve, hogy akár 1,5 milliárd dollárjába is kerülhet a cégnek az esetleges gátszakadás. A potenciális halálos áldozatok számát pedig több mint százra tette.

A bányavállalat közlése szerint mintegy 12 millió köbméter iszap ömlött ki a tározóból.

A zagytározót még a katasztrófa bekövetkezése előtt lebontásra ítélte a cég, ahogy a jelentésben vizsgált 57 tározójából másik 9-et is.

A becslések szerint mintegy 300 ember életét követelő tragédia óta

a vállalat sorra jelent be dollármilliós intézkedéseket, amelyek főként a zagytározók számának közeljövőben történő csökkentésével, illetve átalakításával kapcsolatosak.

Többek között 400 millió dollárt költ arra, hogy jelentősen növelje a vasérckitermelésből hátramaradó salakanyag újrahasznosítását, csökkentve ezzel a tározókra utaltságát. Mintegy 70 millió dollárt biztonsági és karbantartási intézkedésekre szánnak, több mint egymilliárd dollárt pedig tíz tározó lebontására.