52 szíriait fogtak el Törökországban

Vágólapra másolva!
A török rendőrség terrorelhárítási részlege csütörtökön Bursa városában elfogott 52 szíriai állampolgárt egy, az Iszlám Állam elleni nyomozás keretében.
Vágólapra másolva!

Az Anadolu hírügynökség nem részletezte a gyanúsítottak kilétét és tevékenységét, mindössze annyit közölt, hogy a hatóságok csütörtökön Bursa öt különböző helyszínén hajtottak végre rajtaütéseket.

Az Iszlám Állam dzsihadistái 2015-ben és 2016-ban számos, sok halálos áldozatot követelő fegyveres támadást és robbantást hajtottak végre Törökországban. A legutóbbi merényletet immár több mint két éve, 2016 szilveszterén követte el az egyik milicistájuk, aki egy zsúfolt isztambuli mulatóban 39 embert lőtt agyon.

A terrorszervezet feltételezett tagjai és támogatói elleni razziák Törökországban azóta is rendszeresek.