Újabb zagytározók összeomlásától tartanak Brazíliában

accident Horizontal
A legutóbbi baleset után 166 holttestet találtak, 147 ember pedig eltűnt
Vágólapra másolva!
Újabb zagytározó térségéből evakuálta biztonsági okokból az embereket a Vale SA brazil bányászati vállalat szombaton, miután szakemberek attól tartanak, hogy további gátszakadások történhetnek a január végi, becslések szerint mintegy 300 ember halálával járó gátszakadás után.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb vasérckitermelő vállalata közölte, hogy az intézkedést szakértői vizsgálatokat követően foganatosították, az evakuáció mintegy kétszáz embert érint. Ez a zagytározó a Mar Azul vasércbányához tartozik, és a délkelet-brazíliai Minas Gerais államban található, Nova Lima település térségében.

Február 8-án már mintegy 700 embert evakuáltak két másik brazíliai zagytározó környékéről. Ezek közül az egyik ugyancsak a Vale tulajdona, a cég Gongo Soco nevű bányájánál található, szintén Minas Geraisban. A bányavállalat tájékoztatása szerint 500 embert telepítettek ki a közeli Barao de Cocais településről, miután a Walm mérnöki szaktanácsadói szervezet közölte: a zagytározó nem rendelkezik a stabilitást igazoló tanúsítvánnyal.

A másik, Brumadinhótól mintegy 40 kilométerre fekvő zagytározót az ArcelorMittal kohászati cég működteti. Az ott veszélyeztetett 200 ember evakuációját maga a vállalat rendelte el a tározó közelében fekvő Itatiau településről, miután konzultált a helyi hatóságokkal.

A legutóbbi baleset után 166 holttestet találtak, 147 ember pedig eltűnt Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba

A Minas Gerais állambeli Brumadinho közelében január 25-én történt katasztrófában 13 millió köbméternyi, bányászati melléktermékekkel teli iszap ömlött ki, amely egy helyi geológus szerint környezet- és egészségkárosító anyagokat is tartalmaz, egyebek között higanyt, kadmiumot és arzént. A legutóbbi hivatalos, nem végleges adatok szerint eddig 166 ember holttestét találták meg, 147 embert pedig továbbra is eltűntként tartanak számon.

2015-ben a szintén a Minas Gerais államban fekvő Marianában a Vale és az angol-ausztrál BHP cég által közösen üzemeltetett zagytározó gátszakadása 19 emberéletet követelt, Brazília legsúlyosabb környezeti katasztrófáját idézve elő.