Akár félmillió migráns is észrevétlenül hatolhat be az USA-ba idén

migráns, migránskaraván
Hondurasi és salvadori migránsok érkeznek a mexikói Matías Romeróba 2018. november 9-én. Az amerikai-mexikói határ felé tartó, több ezer emberből, főként hondurasiakból és salvadoriakból álló migránsok első csoportja október 13-án indult útnak Hondurasból.
Vágólapra másolva!
Akár félmillió illegális bevándorló is sikeresen behatolhat az Egyesült Államok területére a legfrissebb kutatás szerint.
Vágólapra másolva!

Steven Korpits, a Princeton Policy Advisors tanácsadócég kutatója szerint 2019-ben valahol 260 ezer és fél millió között lesz azoknak az illegális migránsoknak a száma, akik észrevétlenül be tudnak hatolni az USA-ba, tehát anélkül, hogy a határőrségnek egyáltalán tudomása lenne róla és reagálni tudna.
Kopits kutatásából kiderül, hogy tavaly körülbelül 400 ezer illegális bevándorló lépett be így az Egyesült Államokba, mivel a teljes migránstömeg „mindössze" 55-60 százalékát sikerült a határőröknek elfogniuk. Ezzel egy időben küzdenek minden lehetséges eszközzel Donald Trump politikai ellenfelei az amerikai elnök tervezett fala ellen a Mexikóval közös határon.

Hogy mennyire erősödik az Amerikába irányuló migráció, azt jól jelzi, hogy januárban 48 ezer migránst fogtak el a hatóságok, míg két évvel korábban „csupán" 22 ezret.

Ha marad ez a mértékű növekedés, a kutató szerint idén 600 ezer elfogott bevándorlóval lehet dolga az Egyesült Államoknak.

Ilyen mértékű beáramlásra nem volt példa George W. Bush elnöksége óta. Akkor a 2008-as fiskális évben (az USA kormánya október elsején tartja ezt az „évfordulót") 705 ezren lépték át a déli határt, 2007-ben pedig 860 ezren.

Egy másik kutató, Steven Camarotta pedig arra a szomorú következtetésre jut, hogy a tömeges bevándorlás, akár legális, akár illegális, egész egyszerűen csökkentik az amerikai munkások, különösen a feketék fizetéseit, és hátrányosan befolyásolják a munkahelyi kilátásait.

Egészen pontosan,

ha egy amerikai munkás szakmájában egy százalékkal nő a bevándorlók aránya, az statisztikailag 0,5 százalékkal csökkenti a heti bérüket abban a bizonyos hivatásban.

És mivel Európához hasonlóan Amerikába sem az értelmiségiek migrálódnak, ez első sorban az olcsóbb munkaerőt alkalmazó szakmában nagy veszély, a munkáltató ugyanis nyilván azt fogja alkalmazni, aki kevesebbel is beéri ugyanazért a feladatért.