A magyar modellt követi Ausztria: a családokat segítik a migránsok helyett

Vágólapra másolva!
Heinz-Christian Strache osztrák szabadságpárti alkancellár kijelentette, hogy a bevándorlás nem tudja megoldani a demográfiai problémát, és egyben a saját nép másikra kicserélését jelentené. Szerinte az a helyes megoldás, ha - magyar mintára - a hazai család gyerekvállalását támogatják. Ebben a témában már történtek konkrét intézkedések.
Vágólapra másolva!

Heinz-Christian Strache - aki Bécsben nyilatkozott az osztrák közszolgálati médiának - hangsúlyozta: ez nem lehet a koncepciója egyetlen felelős politikusnak sem.

- emelte ki.

Heinz-Christian Strache Forrás: fpoe.at

Közölte az alkancellár, hogy az osztrák családpolitikának jelentős központi eleme a családi pótlék, a családtámogatás és a családi adókedvezmény.

A nemrég elfogadott adókedvezményről szóló döntés értelmében például

januártól gyermekenként évi 1500 euróval több maradhat a családoknál. Ez a gyermek 18 éves koráig összesen 27 ezer euróval több, mint korábban

- ismertette.

A szabadságpárti politikus azt mondta,

jónak tartja Orbán Viktor családpolitikai modelljét, és több lényeges kérdésben is megegyezik a véleménye a magyar miniszterelnökével,

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterével és más magyar politikusokéval.

- tette hozzá.

Az európai parlamenti választással kapcsolatban úgy vélekedett, nagyon fontos, mert ezáltal korrigálni lehet azt a politikai tévutat, amelyen jelenleg az Európai Unió jár.

Ez lehetőséget ad arra, hogy

- hangsúlyozta álláspontját.

Ausztria felé igyekvő migránsok a Balkánon. A kép illusztráció Forrás: Origo

Tudatta, idén

Ausztriában nyolc gyilkosság történt, amelyből hetet migrációs hátterű ember követett el.

Ausztria egy keresztény európai ország, és azoknak, akik oda mennek, kötelességük, hogy beilleszkedjenek, elfogadják az osztrákok értékeit - fűzte hozzá.

Strache kijelentette:

Kitért arra is, hogy nem szeretné, ha a nemzetállamok megszűnnének, és Európa egy központosított szövetségi állammá alakulna.

Szerinte olyan Európára van szükség, ahol az egymással szövetséges nemzetállamoknak saját jövőjük van, ahol a különböző országok elfogadják és tisztelik egymást, és ott helyben oldják meg a helyi problémákat, nem pedig központilag, Brüsszelből irányítanak.