Megsebesült két izraeli katona egy gázolásos merényletben

Vágólapra másolva!
Két izraeli katona megsebesült egy gázolásos merényletben hétfő hajnalban Ciszjordániában, két támadó palesztint agyonlőtték - jelentette a jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Vágólapra másolva!

A katonák éjjeli bevetésből tértek vissza a Naame nevű palesztin faluból, járművük elromlott és az út mellett álltak, amikor a palesztin merénylők közéjük hajtottak.

Az autóban ülők közül kettő meghalt, amikor a katonák tüzet nyitottak rájuk, harmadik társuk könnyebben sebesült meg. A támadásban egy izraeli katonatiszt súlyosan, egy katona könnyebben sebesült meg, őket a Tel-Aviv melletti Síva kórházba vitték. A tiszt állapota stabil, a katonát már elengedték a kórházból.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet üdvözölte a palesztin támadását, és mártíroknak nevezte az elkövetőket.

"Imádkozunk a gázolásos terrormerényletben megsérültek felépüléséért, olyan bevetésen voltak, amely biztonságunk fenntartását szolgálja" - írta Reuven Rivlin izraeli államelnök közleményében.