Erőszak, gyilkosság, rablás - ilyen az igazi német multikulti

migration social Horizontal
A migrant camp is evacuated by police forces on February 21, 2019 in Calais. (Photo by Philippe HUGUEN / AFP)
Vágólapra másolva!
Most bemutatjuk, hogyan is telt egy hónapja a bevándorlóországgá vált Németországnak.
Vágólapra másolva!

Valósággal sokkolta Németországot az az adat, miszerint a 2015-ben az országba érkező másfél millió migránsból eddig csupán 35 százaléknak sikerült állást szereznie. Ennél is nagyobb vihart kavart, hogy

két 16 éves német fiatalt lökött egy vonat alá két migráns hátterű személy januárban, ráadásul a német médiának ismételten „sikerült” egy ideig elhallgatnia, hogy a támadók migráns hátterűek voltak.

Mindezek miatt érdemes felidézni, hogy az idei év első hónapja hogyan is telt Németországban a migráció szempontjából.

A német migrációs helyzet továbbra is kritikus Forrás: AFP/Philippe Huguen

Egyre több az antiszemita támadás

Január 1-jén négy migráns, három afgán és egy iráni a bajorországi Amberg városában több mint egy tucat járókelőt támadott meg. A támadásban 12-en sérültek meg, egy 17 éves férfit fejsérülései miatt kórházba kellett szállítani. Joachim Herrmann bajor belügyminiszter a botrányos támadás után azt mondta, hogy a négy migránst nem lehet kiutasítani az országból azért, mert alkoholos állapotban ártatlan emberekre támadtak, hanem csak a jogállam eszközeivel lehet fellépni. A politikus szerint egyébként dolgoznak azon, hogy ilyen esetekben lehessen élni a kiutasítás eszközével.

Január 2-án Claudia Vanoni legfőbb ügyész a Berliner Zeitungnak azt mondta, hogy a német fővárosban az antiszemita támadások általánosak lettek. Az ügyész szólt arról is, hogy a támadások egyre agresszívebbek, és több zsidó szervezettel folytatott beszélgetés során kiderült, hogy az erőszakos antiszemita cselekmények mögött a muszlimok állnak. Arra a kérdésre, hogy a felvette-e a kapcsolatot a probléma megoldása érdekében muszlim szervezetekkel, azt felelte, hogy még nem.

Január 3-án egy Líbiából érkezett migráns engedélyt kapott arra, hogy visszatérjen Bautzen városába.

A King Abode becenéven futó migráns 25 különféle bűncselekményt követett el, mégsem sikerült eddig kiutasítani Németországból.

A férfi maga büszkélkedett el azzal, hogy azért nem lehet kitoloncolni, mivel Líbia nem biztonságos országnak minősül.

Január 4-én egy török születésű migráns Hamburg egyik terén Allah Akbar kiáltások kíséretében ellenállt a letartóztatásának. Több mint 20 járőrkocsit kellett a helyszínre küldeni, hogy a férfit elfogják.

Szinte mindennap követnek el súlyos bűncselekményeket a migránsok Németországban Forrás: AFP/Stig-Ake Jonsson

Muszlim csúcstalálkozó Kölnben

Január 5-én Kölnben tartották az európai muszlimok második találkozóját a török kormány támogatásával megépült helyi nagymecsetben. A zárt körű találkozón több mint 100 muszlim vezető vett részt Európa 17 országából. Később kiderült, hogy a találkozón ott voltak a betiltott Muszlim Testvériség képviselői, valamint Recep-Tayyip Erdogan török elnökhöz köthető több török szervezet is. A kölni találkozó záró nyilatkozata hangsúlyozta az iszlám egyetemességét, és elutasította a különféle nemzeti iszlámokat. Az első találkozót egyébként még 2014-ben Brüsszelben tartották.

Január 6-án látott napvilágot, hogy Freiburg városában a szennyvíztisztító munkásokat egyre gyakrabban éri támadás a migránsok részéről. Volt példa arra, hogy a dolgozók mobiltelefonját akarták elrabolni, de volt olyan is, hogy egy munkást hátulról leütöttek. Michael Broglin, a helyi köztisztasági cég vezetője arról beszélt, hogy

a támadások miatt egyre kevesebben vállalják el a munkát a cégüknél, így egyre nehezebben tudják az utcákat rendben tartani.

Január 7-én egy 20 éves afgán migránst tartóztattak le Sonneberg közelében, amint egy vasúti sín közepén sétált. A hatóságok ezt követően azt közölték, hogy minden hasonló esetben le fogják tartóztatni a sínek között sétáló migránsokat, mivel roppant súlyos következményekkel járhat ez a cselekmény a részükről.

Január 8-án egy 19 éves szomáliai migráns bevallotta, hogy Halle városában meg akart erőszakolni egy 74 éves asszonyt, miután betört a lakásába. A migráns azzal magyarázta a tettét, hogy részeg volt.

Január 9-én egy 24 éves gambiai menedékkérő egy rachenburgi bankban őrjöngött, mivel nem tudott pénzt felvenni a bankkártyájáról. Bár az ott dolgozók közölték vele, hogy nincsen annyi pénze a számlán, amennyit fel szeretne venni, de ez nem hatotta meg. Elhajított egy kést is, valamint felborogatta a székeket, majd pedig a rendőrség kiérkezését követően megpróbált túszul ejteni egy nőt. Végül a hatóságok elfogták az őrjöngő migránst.

Továbbra is rengeteg illegális migráns érkezik Németországba Forrás: AFP/Pius Utomi Ekpei

Késelés a kórházban

Január 10-én Németország deportált egy 23 éves afgán migránst Kabulba, azonban az afgán hatóságok visszafordították Németországba a férfit. A kabuli hatóságok arra hivatkoztak, hogy azért nem fogadhatják be a férfit, mivel a német hatóságok mentálisan sérültnek nyilvánították, és a két ország közötti szerződések alapján nem köteles Afganisztán visszavenni az illetőt. Egyébként az afgán migráns több mint 20 bűncselekményt követett el.

Január 11-én Bad Kreuznachban egy 25 éves afgán migráns a kórházban megkéselt egy 25 éves várandós lengyel nőt. A születendő gyermek meghalt a támadásban. Később kiderült, hogy a két személy ismerte egymást, de azt nem lehet tudni, hogy az elhunyt csecsemő kitől származott.

Január 12-én csalás miatt letartóztattak egy 38 éves líbiai-német orvost Melsung városának kórházában.

Később kiderült, hogy a férfit már korábban szintén elítélték csalásért, de hamis papírokkal sikerült becsapnia a kórházat.

Azt egyelőre nem tudták a hatóságok kideríteni, hogyan tudott szabadlábon maradni a férfi, ha korábban börtönbüntetésre ítélték.

Január 13-án Jénában letartóztattak egy 23 éves afgán migránst, mivel megkéselt egy 87 éves asszonyt. Az idős asszony a migránssal élt egy apartmanban, a rokonai találták meg az alagsorban a holttestét.

Január 14-én Bad Schwalbach városában egy 22 éves menedékkérőt tartóztattak le, mivel a férfi betörte a városháza üvegeit, mert állítása szerint nem kapott elég segélyt. A kár körülbelül 5000 euró volt.

Sok dolga van a rendőröknek a migránsok miatt Németországban Forrás: AFP/Stig-Ake Jonsson

Támadás a pályaudvaron

Január 15-én egy 50 éves német-afgán férfit kémkedésért tartóztattak le, aki a német hadsereg fordítójaként és kulturális tanácsadójaként dolgozott. Abdul Hamid S.-t azzal vádolják, hogy érzékeny információt adott át az iráni titkosszolgálatnak. Állítólag már több éve dolgozott a perzsa állam titkosszolgálatának.

Január 16-én a gubeni menekülttáborban egy 20 éves szíriai megkéselt egy 22 éves másik szíriait. Amikor a többiek megpróbálták megakadályozni a bűncselekményt, akkor egy fejszével támadt a bűnelkövető.

Január 18-án több tucat szíriai és török fiatal járókelőkre támadt Gelsenkirchen központi pályaudvarán. A vandálok a vasúti dolgozókat sem kímélték, és a vészcsengőket is megnyomták.

A helyszínre érkező rendőröknek elég nehezen sikerült helyreállítani a rendet.

Később a rendőrség elismerte, hogy sokkal több emberre lenne szükség a pályaudvar környékén, hogy megfékezzék az egyre erőszakosabb migránsbandákat.

Január 19-én egy 17 éves lány súlyosan megsérült, miután egy 22 éves afgán migráns elől menekülve egy busznak csapódott Minden városában. A német média ebben az esetben sem számolt be az elkövető nemzetiségéről, csak a Junge Freihet írta meg.

Finoman szólva is kudarc a migránsok németországi integrációja Forrás: AFP/Philippe Huguen

Megölte a lány édesapját

Január 20-án a münsteri bíróság felmentette a 18 éves Sayed M.-et. Az ügy lényege, hogy az afgán menedékkérő zaklatott egy nőt, miután az visszautasította a közeledését. Ekkor lépett közbe José Miranda, egy menekülteket segítő személy, akit azonban hatszor szíven szúrt az afgán férfi. A bíróság a gyilkosságot elkövető migránst azért mentette fel, mert állítólag önvédelemből tette a cselekedetét. Az ügyészség értelemszerűen fellebbezett a döntés ellen.

Január 21-én egy 22 éves afgán migráns szexuálisan zaklatott egy 22 éves nőt egy Berlin felé tartó vonaton. Az ügy furcsasága volt, hogy a nő éppen aludt.

Január 22-án a stuttgarti bíróságon egy 17 éves afgán migránst azért ítéltek el, mert korábban leszúrta egy 19 éves német nő 53 éves édesapját. Mindezt azért tette, mert a nő visszautasította a közeledését.

Január 23-án hivatalosan is vádat emeltek egy 21 éves iraki-kurd menedékkérő ellen.

A férfit azzal vádolják, hogy megerőszakolta és meg is ölte a 14 éves, zsidó Susanna Feldmannt.

Ali Bashar mindezt még 2018 májusában tette, amikor a fiatal lány holttestét megtalálták a wiesbadeni menekülttábor közelében. A férfinek sikerült elmenekülnie Németországból, de később az iraki Erbilben letartóztatták. A tárgyalása március 12-én kezdődik majd.

Szintén január 23-án tett közzé egy meglehetősen furcsa Twitter-üzenetet a Mission Lifeline nevezetű német nem kormányzati migránsokat mentő szervezet. A szervezet arra kérte a még nem házas németeket, hogy vegyenek feleségül vagy férjül egy illegális migránst, amivel segíthetnek rajtuk. Philipp Amthor, a CDU egyik képviselője botrányosnak nevezte a civil szervezet felhívását, és kijelentette, hogy ezek a szervezetek a hatályos német törvények megkerülésére próbálják rábírni az állampolgárokat.

Január 24-én egy 25 éves szíriai migránst tartóztattak le Landshut városában, miután kiderült, hogy a férfi szexuálisan próbált zaklatni 11 és 14 év közötti iskolába menő lányokat.

14 ezer illegális migráns

Január 25-én a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal arról számolt be, hogy a 2015-ben érkezett migránsoknak csupán 35 százaléka talált állást. Ők is nagyrészt részmunkaidőben dolgoznak, vagy még csak gyakornoki státuszban vannak. A teljes munkaidőben alkalmazott bevándorlók átlagkeresete 1564 euró volt. Szintén ugyanezen a napon Mulheimben egy 26 éves férfit löktek ki a vonatból törökül beszélő személyek. Az elkövetőek egyelőre szabadlábon vannak.

Január 26-án egy 33 éves szíriai migráns Salzgitterben lelőtt egy 25 éves iraki keresztény nőt.

Január 28-án a Rheinische Post arról írt, hogy 2018-ban 14 ezren próbáltak illegálisan bejutni Németországba. A vonatokon 8000, a távolsági buszokon 6000 embert tartóztattak fel a hatóságok.

Január 29-én Nürnbergben felmentettek egy 25 éves afgán migránst, aki megerőszakolt egy 50 éves fogyatékos nőt.

A bíróság azért hozott felmentő ítéletet, mert a nő állítólag beleegyezett az aktusba.

Január 30-án egy 16 éves nigériai migráns rátámadt egy 32 éves női vonatvezetőre. Két utas fogta le a támadót, és átadták a hatóságoknak. Ezt követően derült ki, hogy a férfi már követett el bűncselekményt.

Január 31-én Schleswig-Holsteinben három irakit tartóztattak le. A férfiak egy dzsihadista támadást akartak végrehajtani, de a német hatóságoknak 200 embert kellett bevetni a megfigyelésükre. A három iraki egyébként 2015 őszén érkezett Németországba.