Menekültek százai várják sátrakban a telet Bécs mellett

Ausztria Traiskirchen menekülttábor
Vágólapra másolva!
Főtér, templom, takaros házak, Billa: látszólag ugyanolyan, mint bármelyik osztrák mintakisváros, csak épp Bécs mellett, vagyis háromezres hegyek nélkül. Határában azonban ott egy hatalmas menekülttábor. A polgármester már humanitárius szükségállapotról is beszélt, ezért mi is megnéztük a körülményeket. Origo-képriport Traiskirchenből.
Vágólapra másolva!
Üdvözlik (illetve nem üdvözlik) a menekülteket Traiskirchenben Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

A 18 ezer fős alsó-ausztriai kisváros szélén fekvő épületegyüttes eredetileg kadétiskolának épült a 20. század elején, majd a második világháború után egy ideig szovjet laktanyaként működött. Mostani funkciójában először az 1956-ban disszidáló magyarokat látta el. Úgy volt, hogy a 90-es évek elején végleg bezárják, de erre azóta sem került sor.

Mosolygós arcok várnak segélyre a táboron kívül Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Traiskirchenben eredetileg 4 ezer ember lakhat, de a tényleges létszám rendszeresen meghaladja ezt. A megkérdezett menekültek leginkább a kevés ételre és a tömegnyomorra panaszkodtak: elmondásuk szerint van olyan hálókörlet, ahol húszan kénytelenek aludni.

Itt is túlzsúfolt a tábor Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

A traiskircheni menekülttábor nem látogatható, néhány helyen azonban felértük a kerítést. Felvételünkön jól látszik az udvaron felhúzott sátortábor, vagyis a túlzsúfoltság elhúzódó probléma. A kora őszi időben ez még nem akkora gond, de a mínuszok közeledtével egyre akutabbá válhat.

Akár iskolába is járhatnak, amíg tart a menekültügyi eljárás Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

A gyerekek jobb híján a tábor körüli utcákban ténferegnek egész nap, várva a menekültügyi eljárás végét. Aki úgy dönt, hogy Ausztriában maradna, a hivatalos döntésig akár iskolába is adhatja a gyerekét.

Szeretet és szomorúság Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Az Ausztria iránti szeretet mellett a menekültek a szomorúságukat is megörökítették az épület egyik falán.

A zsúfoltság elől a szőlőben keresnek egy kis nyugalmat Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

A benti tömegből több százan jönnek ki a tábor mellé, ahol egy fokkal nyugodtabb a helyzet. A Traiskirchen határában lévő szőlősök népszerű célpontnak számítanak.

A szírek mellett főként afgánok és afrikaiak lakják az osztrák tábort Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Geotag a tábor téglafalán, a feliratok készítői tényleg veszélyes helyekről, a szíriai Aleppóból és a török–szír határon fekvő Kobanéból jöttek. A szíreken kívül a traiskircheni férőhelyeken leginkább afgánok és afrikaiak osztoznak.

Nehéz nyugalmas perceket találni Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Magányos okostelefonáló a rácsok túloldalán.

1956-ban a disszidáló magyarokat látta el Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

Innen nézve sem jobb a kilátás.

Szőlőtő, szemétkupac, bicikliző menekült Fotó: Vörös Szabolcs - Origo

A fenti fotó teljesen átlagos életképet ábrázol a traiskircheni tábor körül. A hatalmas birtokon kívül egymást érik a segélyosztások, leginkább ruhát, tisztasági csomagot és élelmet osztanak a rászorulóknak.