11.12 Breivik szerint a jövő őt igazolja majd
Azt mondja, megérti, hogy ideológiáját nehéz elfogadni, de szerinte idővel az emberek majd megértik, hogy helyesen cselekedett, és rájönnek, hogy a multikulturalizmus kudarcot vallott. Azt állítja, hogy a norvég etnikai csoport elpusztítása ellen harcolt, és ezt nem tekintheti senki törvénytelennek.
11.11 Tibettel példálózik
A vádlott most Tibethez hasonlítja Norvégiát, és a tibeti őslakosok jogaival példálózva magyarázza, milyen jogaik vannak a norvégoknak a bevándorlókkal szemben.
11.09 Ásítozás a teremben
A tárgyalóteremben lévő tudósítók szerint a vádlott nyugodt hangon és tisztán vázolja világképét. Az elhúzódó politikai beszédet azonban a közönség soraiban sokan már látványosan unják, néhányan ásítoznak.
11.07 Az ügyész Breivik mellé állt
Breivik nem hajlandó abbahagyni, azt mondja, már csak három oldal van hátra. "Ez létfontosságú ahhoz, hogy elmagyarázzam, amit tettem" - mondja. Az ügyész Breivik mellé áll, és azt kéri, hadd olvassa fel Breivik a maradék szöveget - jelentette a BBC tudósítója a Twitteren. A vádlott folytatja.
11.03 Az áldozatok képviselője közbeszól
Breivik arról kezd beszélni, hogy a bevándorlók által elkövetett bűncselekményekért a Norvég Munkáspárt a felelős. A tárgyaláson az áldozatokat és családjaikat képviselő jogász közbeszól, és félbeszakítva a vádlottat azt kéri, hogy ne kapjon Breivik több időt. A bíró arra kéri Breiviket, hogy mondja el végkövetkeztetéseit, és zárja le a beszédét.
11.01 Beszól a pszichiátereknek
Breivik kritizálni kezdte azt a pszichiátert, aki szakvéleményében elmebetegnek nyilvánította őt.
11.00 Tarkóját vakarja a kizárt bíró - kép

Thomas Indreboe bíró korábban azt írta az interneten, hogy Breivik halált érdemel. Kizárták a tárgyalásról.
10.57 Breivik folytathatja
Az udvariaskodó vita után a bíró engedélyezi, hogy a vádlott folytassa beszédét. Arról beszél, milyen sok gyerekük születik a bevándorlóknak, majd a bevándorlók által elkövetett bűncselekményekkel példálózik.
10.56 A pszichiáterek feszülten figyelnek
A Breiviket figyelő négy pszichiáter árgus szemekkel figyel, és hevesen jegyzetelnek a laptopjukon - írja a BBC teremben tartózkodó tudósítója.
10.53 Breivik csak egy órát kér
A Sky News tudósítója szerint a teremben többen ásítoznak. A bíró megkérdezi a védőügyvédet, hogy szerinte Breivik az eredeti megállapodáshoz tartja-e magát. Az ügyvéd azt kéri, hadd folytassa a vádlott, de ő is felszólítja védencét, hogy próbálja rövidebbre fogni. Breivik erre közli: "Sosem kértem, hogy öt napig beszélhessek, csak egy órát kértem, hogy elmondjam, amit akarok."
10.47 A bíró véget vetne a beszédnek
A bíró megkérdezte Breiviket, hogy messze van-e még a vége. Ő azt mondja, még csak a 6. oldalon tart a 13-ból. Erre a bíró azt kéri, hogy zárja rövidre, Breivik szerint azonban ez lehetetlen. A bíró azt kéri, Breivik maradjon Norvégiánál és Európánál, ne kalandozzon el a Távol-Keletre.
10.46 Japánt méltatja Breivik
Azt mondja, számára Japán és Dél-Korea az ideális állam, mivel ott nincs multikulturalizmus és nagymértékű bevándorlás.
10.45 Nem tartja ártatlannak áldozatait
Breivik közölte, hogy szerinte áldozatai nem voltak ártatlanok. A lemészárolt fiatalok a Norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének tagjai voltak, akik a gyilkos szerint "nem ártatlan gyerekek", hiszen aktívan dolgoztak a multikulturális értékek fenntartásáért. Breivik politikai szerepvállalásukért a legyilkolt fiatalokat a Hitlerjugendhez hasonlította.
10.40 Nem fél a börtöntől
Breivik közli, hogy nem fél a börtöntől. "Egész életemben börtönben éltem, mert nem fejezhetem ki a politikai véleményemet" - mondta a Sky News szerint. Breivik szerint az ő börtöne Norvégia, amely egy "multikulturális pokol". A gyilkos közölte, hogy szerinte a tettéhez hasonló mészárlás nem utoljára történt Európában, és ő is újra megtenné, amit tett.
10.38 A bíró rendre inti Breiviket
A bíró félbeszakította a vádlottat, és felszólította, hogy vegyen vissza, moderálja a kifejezéseit az áldozatok családtagjaira való tekintettel. Breivik korábban maga mondta, hogy sokat finomított eredeti beszédén, a bíró azonban most megkérdezte: ez volna az a finomított nyelvezet?
10.35 Jó szándékát bizonygatja
Breivik közli, hogy a mészárlás indítéka jó szándék volt, nem gonoszság - írja a Sky News. Eszerint azért ölt, hogy megfordítsa a multikulturális sodródás irányát, és elkerüljön egy nagyobb konfrontációt, polgárháborút.
10.32 Úgy érzi, félreértették
Azt mondja, az emberek, akik gonosznak tartják, félreértették - idézi Breivik szavait a Twitteren a Sky News tudósítója. Közölte: az erőszakos választ tartja az egyetlen megoldásnak, majd az újságírókat kritizálja, akik szerinte a multikulturalizmust támogatják.
10.30 Breivik ma is mosolyog - kép

10.29 Ez még nem Breivik nagy beszéde
A bíró megkérdezte Breiviktől, hogy most a 30 perces beszédét olvassa-e, mire nemmel válaszolt. Azt mondta, hogy amit most mond, azt a bíróságnak írta.
10.28 A britekre hivatkozik
Azt mondta, a britek 69 százaléka szintén problémásnak tartja a tömeges bevándorlást. Az nem egyértelmű, hogy honnan vette az adatot. Később a Times napilap 2010-es közvélemény-kutatását idézi, amely szerint a britek 70 százaléka azt gondolja, hogy a társadalmat a multikulturalizmus működésképtelenné teszi.
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Megértést vár a magzatokat trancsírozó orvos
Macskaszaros, undorító klinikáján végzett veszélyes abortuszokat kozmetikus felesége segítségével dr. Kermit Baron Gosnell. A philadelphiai doktor úgy vélte, ...
Rongyrázó kishalakon bukott el a világ legnagyobb bankrablása
Minden korábbi rekordot megdöntöttek azok a kiberbűnözők, akik egy tavaly decemberi és egy idén februári akcióban összesen 45 millió dollárt loptak el két közel-keleti ...
Ennyi volt Obama?
Alig több mint száz nappal ezelőtt kezdte meg második ciklusát Barack Obama, de sokan már a politikai nekrológját írják. Tényleg elszenvedett néhány csúfos kudarcot, de ...
A rezsiköltség vezeti válaszúthoz az EU legnyomorultabb országát
A villanyszámla az egekbe szökik, a fizetések a béka feneke alatt vannak, az állami megrendeléseket mutyik közepette osztják a csókosoknak, és mindig ismerni kell ...
Kisgyerek a cukorkaboltban
Michael Misick csóróként lett főminiszter, de hamar beleszokott a nagyvilági életbe. A karibi luxuparadicsom, Turks- és Caicos-szigetek egykori miniszterelnöke több ...
A leggonoszabb emberek a világon
A drogkirály, aki olajoshordóban süti meg az ellenfeleit, a tudós, aki tömegpusztító fegyveren ügyködik, a terrorista, aki pusztító támadások mögött áll, az elnök, aki a ...
Nem menekülünk semmitől
Él egy kis közösség a második legnagyobb görög szigeten. Tagjai hátat fordítottak a modern társadalomnak, jurtába költöztek, igyekeznek önellátókká válni. Maguk termelik ...
Lefejezték az albán drogmaffiát
Szereti az autókat és az ingatlanokat, engedély nélkül épített szállodát. A rendőrség szerint az övé az egyik legerősebb regionális bűnszervezet, de csak egyszerű ...
Babaarcú király vet véget a nőuralomnak
Egy modern apuka váltja keddtől minden holland nagymamáját. Az alkotmányos királyságnak három királynő és 123 év után lesz újra férfi uralkodója. Vajon elfogadják a ...
Beindult a nyerészkedés az új influenzával
Rendkívül hatékonyan terjed az az influenzavírus, amely Kínában ütötte fel a fejét márciusban. A kínai hatóságok próbálják megakadályozni, hogy az országon kívülre is ...
Kik nézik szúrós szemmel Orbánt?
Mosolyszünet kezdődött az Egyesült Államokkal, összebalhéztunk Romániával, a németek és az osztrákok is szúrós szemmel néznek Magyarországra. Az Orbán-kormány három év ...
Hívhatják a hullaházat, mert ez a fickó már történelem
Húsz évvel ezelőtt 111 fellázadt, de fegyvertelen rabot öltek halomra a géppisztolyos rendőrök a brazíliai Sao Paulo hírhedt börtönében, a Carandiruban. A vérontásért ...
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.