Vágólapra másolva!
Magát idézte, Orbán Viktor Fidesz-elnökre és az ellenzékre csak utalt és rutinosan védte a kormány által bevezetett újításokat. Viszont saját szimpatizánsai is azt tanácsolták neki, jó lenne, ha elmagyarázná, miért jó a vizitdíj és nem ártana, ha kicsit harciasabb lenne. Így kampányol Gyurcsány Ferenc.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=XtDUwngrmxckefYG 
Vágólapra másolva!

"Ki jön? Gyurcsány? Ha ezt tudom, hozok egy kis rohadt paradicsomot!" - csattant fel egy középkorú asszony, miután megtudta, miért tolong több száz ember a kaposvári Dorottya Hotel bejáratánál. A szigorú beléptetési procedúra miatt a sor csak lassan haladt, így a miniszterelnökre váró MSZP-szimpatizánsoknak és a tucatnyi ellentüntetőnek volt ideje egy kisebb szópárbajra, amelyben leggyakrabban a "hazaáruló", illetve a "csőcselék" szavak hangoztak el.

A befelé igyekvő, többségében idős emberek nyugodtan viselték a tumultust, csak egy férfi méltatlankodott, amiért elvették a háromcentis, legfeljebb körömpiszkálásra használható bicskáját a kulcstartójáról. A nagyteremben összezsúfolódott 4-500 ember gyorsan elhasználta a levegőt, és tíz perccel a meghirdetett kezdés után már a türelmetlenség jelei is mutatkoztak.

Aztán hirtelen mozgás támadt a szálloda bárja felőli bejáratnál - nem ott, ahol az ellentüntetők vártak síppal és kereplővel - és a közönség közt több helyről is felhangzott: "Jön Feri!" A miniszterelnököt kísérő szigorú tekintetű, nagydarab kormányőrök fotósokat és operatőröket taszigáltak odébb, hogy helyet csináljanak a széksorok közt, a közönség pedig felállva tapsolt és éljenzett.

Nem kicsit, nagyon

"Sokan kérdezik, hogy mi lesz március kilencedike után. Megmondom én: tizedeke" - szállt szembe Gyurcsány Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, aki szerint a magas részvételnek és az igenek elsöprő erejének "messzeható politikai következményei" lesznek. Gyurcsány - ahogy hétfői parlamenti beszédében is - tartózkodott attól, hogy néven nevezze Orbánt vagy a Fideszt, de nem is kellett, a közönség soraiban mindenki értette, és tapssal jutalmazta szavait.

"Az nem járja kérem szépen, hogy ha kormányra készülök 1998-ban, akkor (...) szeretnék a biztosítási oldalon üdvözölni több pénztárat, mert az javítani fogja a betegellátást, ha pedig ellenzékben vagyok, akkor aki ezt szeretné, az nemzetáruló" - ostorozta az ellenzéket a kormányfő, aki szerint az ellenzék vezére zavaros szavai mögött zavarosak a gondolatok és a szándékok is. "Hazudnak. Nem kicsit, nagyon!" - ütött még egyet, mire a szimpatizánsok ismét vastapssal válaszoltak.

Gyurcsány szerint a népszavazás nem a vizitdíjról szól, hiszen az a 300 forint csak "egy fél doboz cigi ára". Úgy vélte, a referendum csak a Fidesz kísérlete arra, hogy őt és a szocialista pártot kiüsse a hatalomból. A kísérlet azonban máris megbukott - mondta a kormányfő - mivel szerinte az emberek a legnehezebb időkben is kitartanak az MSZP, a párt pedig a kormány mögött. "Rendezhetnek havonta is népszavazást, akkor sem adjuk fel" - jelentette ki.

"Feri, ne add föl!"

"A szocializmusban megtanulhattuk, hogy ami ingyen van, az ebek harmincadjára jut" - magyarázta Gyurcsány, miért jobb a magántulajdon az egészségügyben is. Az érvek azonban nem rázták fel annyira a közönséget, mint az Orbán elleni kirohanások. A többség láthatóan unatkozott, amikor a miniszterelnök azt magyarázta, hogy a vizitdíj csak egy eleme annak a folyamatnak, ami majd elvezet egy olyan egészségügyi rendszerhez, ahol nem kell órákig várakozni, és az Új tulajdonosi program sem hozta lázba a jobbára nyugdíjas közönséget. A kormányőrök többsége és a miniszterelnök-pártelnök stábja közben visszavonult a bárba kávézni és cigarettázni.

Gyurcsány szerint nem volt könnyű az elmúlt időszak, de megérte "átkelni a Rubiconon", mert végre eljött az idő - a szocialista-liberális kormányzás hetedik évében -, hogy megvalósítsák az "igazi baloldali programot". Ez pedig nem segélyezést jelent - mondta - mert az csak fájdalomcsillapítás, de nem gyógyítja meg az igazi betegséget. A kormányfő szerint az emberek érzik is ezt, és sokan bíztatják: "Miniszterelnök úr, Feri, ne add föl!"

Rossz kommunikáció

"Jó lenne, ha mégis elmagyaráznák az embereknek, mire jó a vizitdíj!" - adott tanácsot Gyurcsánynak a fórum egyik résztvevője, mire a kormányfő át is adta a szót Repa Imrének, a kaposvári kórház főigazgatójának, aki készségesen elmagyarázta, mekkora bevételt is jelent ez az intézményeknek. A szakértő válasz ellenére többen is felvetették, valami nincs rendben a párt kommunikációjával. Egy nyugalmazott őrnagy egyenesen úgy fogalmazott: elkapja a harci idegesség, mikor Juhász Ferenc szerinte erőtlenül válaszol Tarlós Istvánnak a Nap-keltében.

Fotó: MTI

A kritika mellé azért kapott dicséretet is a kormányfő. Egy nyugdíjas például azt emlegette, hogy a kormány végrehajtotta nyugdíjkompenzációt, és ezzel különösen jót tett azokkal, akik a '90-es évek elején mentek nyugdíjba. Gyurcsány érezte, hogy ez népszerű kérdés a teremben, ezért hosszan beszélt arról, hogy - bár kaptak ilyen javaslatokat - az MSZP soha nem fogad el olyan politikát, amely csökkentené, vagy nem a gazdasági növekedéssel arányban növelné a nyugdíjakat.

A fórumra szánt idő gyorsan elszállt, a kormányfő búcsút intett. Kifelé menet még kezet fogott néhány lelkes résztvevővel, az előtérben várt néhány másodpercet, majd az őrezred jelzésére kilépett, a kiabáló ellentüntetőkre rá se nézve kocsiba szállt, és elhajtatott. Öt perccel később már a technikát is leszerelték, és kormányőrök hátvédje is elhagyta a szállodát. Csak a tüntetők és az MSZP-szimpatizánsok morogtak még egymásra néhány percig.