Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság (LB) megváltoztatta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) azt a határozatát, amelyben a testület törvénysértőnek találta a józsefvárosi képviselő-testület népszavazásra buzdító kampányát - derül ki a hétfői bírósági végzésből.
Vágólapra másolva!

Csécsei Béla, a főváros VIII. kerületének szabad demokrata polgármestere az általa vezetett jobboldali többségű önkormányzat döntését azért támadta meg a Fővárosi Választási Bizottság előtt, mert a helyi testület népszavazásról szóló tájékoztatásra kérte fel a jegyzőt. Mint írták, a polgármester szerint "a népszavazásról való tájékoztatás rontja egyes pártok esélyeit", ezért fordult a választási bizottsághoz.

A Fővárosi Választási Bizottság úgy határozott, hogy nincs hatásköre bizonyos önkormányzati képviselő-testületi döntések megítélésére a népszavazási kampánnyal kapcsolatban. Ez azonban az OVB szerint nem állja meg a helyét és a testület március 5-én hozott döntése szerint a helyi önkormányzat törvényt sértett, amikor a népszavazáson való részvételre buzdított. Az OVB kimondta, hogy a képviselő-testület egy telefonos felhívásnál, amely a részvételre buzdította Józsefváros lakóit, a jegyző hangján hangzott el az üzenet, márpedig a jegyző semlegessége alapelv.

Az OVB határozatát a képviselő-testület a Legfelsőbb Bíróságnál támadta meg, amely az első fokon eljáró Fővárosi Választási Bizottságnak adott helyt.

Az LB kimondta: "Miután az önkormányzat nem tartozik a választási eljárás szervi hatálya alá - az OVB határozatának indokolásában kifejtettekkel ellentétben - az sem volt vizsgálható, hogy a képviselő-testület tevékenysége mennyiben minősül helyi közügynek, illetve meghaladja-e az önkormányzat feladat- és hatáskörét". A bíróság ítéletében arra is kitért: a közigazgatási hivatal vizsgálhatja, hogy az önkormányzat népszavazási kampányról szóló határozata nem volt-e törvénysértő.