Nem változott a népszavazás eredménye

Vágólapra másolva!
Az Országos Választási Bizottság (OVB) péntek késő esti ülésén megállapította a március 9-ei népszavazás összesített eredményét, miután megszámolta a külképviseleteken leadott voksokat.
Vágólapra másolva!

A mintegy 2.800, a külképviseleteken leadott szavazat érdemben nem befolyásolja a magyarországi eredményt. Eszerint a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében eredményes volt a népszavazás; a népakarat kifejezése így három évig köti az országgyűlést.

A tandíj kérdésében 3.309.616-an szavaztak igennel, míg 715.642-en nemmel. A vizitdíj kérdésében az igen szavazatok száma 3.321.313, míg a nemeké 708.283. A kórházi napidíjat érintő kérdésre 3.385.981-en voksoltak igennel és 640.936-an nemmel.

Ha az OVB a népszavazás összesített eredményét megállapító határozatát három napig nem támadja meg senki a Legfelsőbb Bíróság előtt, akkor az eredmény hétfő este jogerőre emelkedik.

Az OVB ülésén hitelesített egy újabb népszavazási kezdeményezést. Ez azt jelenti, hogy várhatóan megkezdődhet az aláírásgyűjtés a következő kérdésben: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő, többpénztáras egészségbiztosítást?".

E kérdés abban tér el az Albert-házaspár által korábban kezdeményezett kérdéstől, hogy ebben a "több-pénztáras" kifejezés szerepel a "több-biztosítós" helyett.