Vágólapra másolva!
Megint a 21 éves színésznő lett az év legdögösebb híressége, ráadásul nem is akármilyen versenyen vitte el a pálmát. Az FHM magazin száz legszexisebb nője szavazásán lett a tuti befutó Keira Knightley.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben Knightley kisasszony szinte minden férfimagazin szavazásán előkelő helyezést ért el, a nagyközönség szerint a 21 éves színésznő a XXI. század valódi szépségideálja. Most éppen az FHM magazin olvasói választották meg az idei év legszexisebb nőjének, és az újság főszerkesztője, Ross Brown elárulta, hogy még soha nem érkezett ennyi szavazat egyetlen sztárra sem, tehát a fiatal filmcsillag valóban közfelkiáltással érdemelte ki az első helyet a férfimagazin toplistáján.

Keira egyébként olyan neveket utasított maga mögé, mint a dögös Scarlett Johansson, az popcsillag Joss Stone, a minden létező listán helyet kapó Kate Moss, és Vilmos herceg barátnője, Kate Middleton. A tavalyi győztes, Kelly Brook idén csak az ötödik helyet tudta megszerezni, éppen Angelina Jolie mögött futott be a százas toplista élmezőnyébe.

A színésznő nem csak az FHM legszexisebb híressége lett az utóbbi napokban, hanem a Chanel is szerződést kötött vele, amelynek értelmében Keira lesz a cég legújabb reklámarca. Az Oscar-díjra jelölt szépség Kate Mosst váltja majd a vállalat idei kampányában, hamarosan kezdődik majd a közös munka. A Chanel szóvivője így nyilatkozott a megállapodásról: "Keira eleganciája, természetes szépsége és modern stílusa pont az a tényező, ami miatt rá esett a választás. Ezek a vonások kommunikálják már önmagukban is cégünk üzenetét, így Keira tökéletes alany a legújabb kampányhoz."