Az Olsen ikrekkel reklámoznák az egészséges életmódot

Vágólapra másolva!
Mary-Kate és Ashley Olsent állítják a kisgyerekek elé modellként az USA-ban, már ami az egészséges életmódot illeti. Annak ellenére, hogy mindketten dohányoznak, isznak és bulimiásak is.
Vágólapra másolva!

Eddig joggal gondolhattuk azt, hogy néhány, répát rágcsáló rajzfilmfigura elegendő ahhoz, hogy a gyerekeket rászoktassuk az egészséges táplálkozásra, illetve a testmozgásra. Az Egyesült Államokban azonban szerintük ideálisabb szereplőket találtak erre a feladatra: Mary-Kate és Ashley Olsent, a híres-hírhedt színész ikerlányokat. Bár eddig sokkal többször fotózták őket borospohárral és cigarettával a kezükben, mint sportolás közben, és étkezési zavaraikról is hosszú idő óta cikkezik a sajtó, egy nagy tévétársaság mégis őket tartja a legjobbnak arra a szerepre, hogy a négy-öt évesek körében az egészséges életmódot, a helyes táplálkozást és a testmozgást népszerűsítsék.

A csatorna szóvivője szerint a két húszéves lány "csinos és egészséges", és nagyszerű főszereplői lesznek majd az új műsornak, amelyről részleteket nem árultak el, csupán azt, hogy az óvodás korosztály lesz a fő célcsoport. Az Olsen lányok így a televízió-iparba is (újra) betörtek, bár a nevükkel fémjelzett birodalomhoz általuk tervezett ruhák, bútorok és kozmetikumok tartoznak.

Néhány újságíró egyáltalán nem tartja jó ötletnek, hogy a két lány legyen a kisgyerekek első számú példaképe. A New York Daily News így számolt be egy rendezvényről, amelyen az ikrek is részt vettek: "Bár Mary-Kate és Ashley részt vettek egy jótékonysági árverésen New Yorkban, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy jól éreznék magukat az eseményen. Meg sem próbálták élvezni azt, hogy jótékonykodhatnak. Bár készségesen pózoltak a fotósoknak, arra már képtelenek voltak, hogy mosolyogjanak. A csőcseléket egy igen tüzes testőr tartotta távol a hölgyektől, akik leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy a mobiltelefonjukat nyomkodták, illetve unott arccal igazgatták a sminkjüket a vacsoraasztalnál."