Heath Ledger visszavonul

Vágólapra másolva!
Inkább az apaszerepet választja Heath Ledger ausztrál színész, aki a Túl a barátságon című film sikere után úgy érzi: mindent elért a szakmában, amire valaha is vágyott. Ezentúl otthon marad, mert nem akar lemaradni kislánya növekedésének legszebb pillanatairól.
Vágólapra másolva!

Csak tavaly négy filmben vállalt szerepet Heath Ledger, így alig tudott időt tölteni a most nyolc hónapos kislányával. A színész most úgy érzi, bőven elég volt a munkából, mert nem szeretne lemaradni azokról a pillanatokról, amikor a kis Matilda Rose először lábra áll, járni kezd, vagy éppen kiejti az első szavakat. Ledger és barátnője, a 26 éves Michelle Williams színésznő ezért közös szabadságot vett ki, és az elkövetkező hónapokat csak a családjuknak szentelik.

"Ez a kislány annyira imádni való, egyszerűen nem tudok vele betelni" - nyilatkozta a Hello magazinnak a színész. - "Michelle és én szeretnénk minden időt vele tölteni, hogy az első nagy pillanatokról ne maradjunk le. Persze, mind a ketten szeretnénk majd újra dolgozni, de most Matilda a legfontosabb számunkra. Annyira okos és elbűvölő kislány, hogy egész egyszerűen képtelenség elszakadni tőle. Számomra nagy öröm a családdal lenni. Szeretek főzni és takarítani, szóval nem hozok szégyent a férfiakra."

Nem csak Ledger élvezi ennyire az apaszerepet: a Capote című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott Philip Seymour Hoffman is visszavonul egy időre, hogy három éves kisfiával tölthessen némi időt. A színész felesége, a ruhatervező Mimi O'Donnell gyakran van üzleti úton, így Philip Seymour Hoffman rendszeresen egyedül vigyáz közös fiukra, amit nagyon élvez. "Imádok a fiammal lenni, főleg kettesben, ilyenkor azt csinálunk, amit csak szeretnénk. Remek srác, és szeretnék vele annyi időt tölteni, amennyit csak lehetséges" - nyilatkozta Hoffman az apaszerepről.