Eddie Murphy egy volt Spice Girllel jár

Vágólapra másolva!
Az amerikai színész, Eddie Murphy a Spice Girls lányegyüttes egykori tagjában, Melanie B-ben találta meg élete párját. Bár hivatalosan még nem jelentették be, hogy együtt vannak, már a testükre tetováltatták a másik nevét.
Vágólapra másolva!

Eddie Murphy, a Beverly Hills-i zsaru című film főszereplője, és Mel B, a Spice Girls együttes egykori tagja egy pár. Hivatalosan ugyan még nem jelentették be, de a pár barátai egyértelműen kijelentették, hogy a színész és az énekesnő együtt vannak. Olyannyira biztosak egymás iránti szerelmükben, hogy a testükre tetováltatták a másik nevét.

"Melanie úgy érzi, Eddie-ben megtalálta a nagy őt" - mondta el az énekesnő egyik barátja egy angol magazinnak. "Alig néhány héttel azután, hogy találkoztak, Melanie a csípőjére tetováltatta Eddie nevét, és napokra rá Eddie is csináltatott magának egy hasonló tetoválást. Mel semmi másról nem beszél, csak hogy mennyire boldog ezzel a férfival, és hogy soha nem találkozott még hasonló emberrel. Teljesen odavannak egymásért."

Forrás: Red DotForrás: Red Dot

Melanie B

Eddie Murphy



Melanie B három éve költözött Los Angelesbe, hogy színészi karrierjét egyengesse. Közös ismerőseik mutatták be őt és Murphyt egymásnak. "Természetesen mindketten tagadják a dolgot, vagy nem is válaszolnak a kérdésekre, de ők ketten mindenképpen egy pár. Már hónapok óta randevúzgatnak egymással" - mondta el a pár egyik ismerőse a Mirror magazinnak. Murphy szóvivője nem volt hajlandó kommentálni az újság értesüléseit.

Eddie Murphy idén áprilisban, 12 évig tartó házasság után vált el feleségétől, és hat gyereke anyjától, Nicole Mitchell modelltől. Melanie B két évig volt Jimmy Gulzar táncos felesége, kislányuk, Phoenix Chi hatéves.