A gyomorégés népbetegség Magyarországon

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Magyarországon a teljes lakosság 55 százaléka érintett a reflux betegségben. A megkérdezett felnőttek 28 százaléka számolt be olyan tünetekről, amelyeknek az alapján fokozottan veszélyeztetettnek vagy refluxbetegnek tekinthető. Náluk a betegség legalább négy tünete együttesen jelentkezik heti rendszerességgel. A lakosság további 27 százaléka minősül veszélyeztetettnek, náluk gyakran fordulnak elő refluxra utaló tünetek. Azok tartoznak ide, akiknél négy tünet havonta többször is jelentkezik.

Ezek a legfontosabb megállapításai annak a reprezentatív felmérésnek, amelyet Dr. Papp János, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke ismertetett a Magyar Tudomány Akadémián tartott sajtótájékoztatóján. A veszélyeztetettek és betegek elsöprő többsége nem tudja, hogy egy könnyen megelőzhető és jól kezelhető betegségben szenved. A kutatás alátámasztotta, hogy a reflux nálunk is népbetegség.

A köznyelvben gyomorégésnek nevezett probléma, a reflux esetén a gyomrot és a nyelőcsövet elválasztó záróizom elégtelenül záródik, így a gyomornedvet a nyelőcsőbe engedi. Betegségről akkor beszélünk, ha a gyomornedv rendszeresen feláramlik a nyelőcsőbe, ahol maró fájdalmat, égést okoz.

A reflux a gazdaságilag-társadalmilag fejlettebb országok civilizációs betegsége, és nagyrészt életmódunk következménye. A sajtótájékoztatón Dr. Tulassay Zsolt, a Gasztroenterológus Szakmai Kollégium elnöke felhívta a figyelmet, hogy a felnőtt lakosság széles csoportjai kifejezetten veszélyeztetettnek mondhatók. Ide tartoznak az egészségtelenül táplálkozók, a zsíros, a csípős ételeket fogyasztók, az italozók, a sokat dohányzók, illetve azok, akik bőségesen étkeznek közvetlenül lefekvés előtt.

A riasztó adatokhoz képest is megdöbbentő a magyarok ismerethiánya, egészséggel, táplálkozással kapcsolatos attitűdje. Bár orvos-szakmai körökben egyre többet foglalkoznak a refluxszal, a betegek és
veszélyeztetettek mégis alig tudnak róla valamit. Még a fokozottan érintetteknek is csupán 7 százaléka említette, hogy a gyomorégés hátterében reflux állhat. A betegek szenvednek a tünetektől, de nem tudják, hogy egy könnyen gyógyítható betegségről van szó. Pedig a betegség kialakulása az érintettek jelentős részénél megelőzhető lenne, ha a problémák jelentkezésének első szakaszában megfelelő ismeretekkel rendelkeznének az életmódbeli kockázatokról. Jelenleg azonban a többség túl későn fordul orvoshoz, amikor már csak a rendszeres kezelés, rosszabb esetben a műtéti beavatkozás segít.

A reflux tehát népegészségügyi probléma, amelynek visszaszorítását a rizikótényezők csökkentésével kell kezdeni. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság vezetői ezért bejelentették, hogy országos szintű felvilágosító kampányt indul a betegség visszaszorítása érdekében. A kampány célja, hogy a veszélyeztetettek ismerjék meg és csökkentsék az életmódbeli kockázatokat. A fokozottan veszélyeztettek és a betegek pedig még akkor forduljanak orvoshoz, amikor a betegség könnyen és fájdalommentesen legyőzhető.

Gyomor-nyelőcső reflux betegség (gastroesophageal reflux disease)
A betegség lényege, hogy a nyelőcső-gyomor határon az izmok nem zárnak tökéletesen, emiatt a gyomorsavval elkeveredett gyomortartalom visszacsordogál a nyelőcsőbe, és károsítja annak nyálkahártyabélését. Szakembert azért tanácsos felkeresni, mert a refluxnak súlyos szövődményei lehetnek: az állandó irritáció miatt nyelőcsőrák alakulhat ki, a gyulladás és hegesedés nyelőcső-zsugorodáshoz vezethet, érkimaródás miatt vérzés indulhat meg, továbbá átfúródhat a nyelőcső fala, ami életveszélyes állapotot eredményezhet.

Tünetei

Elsősorban a gyomorégés, étkezés és lefekvés után fél-egy órával. A gyomortartalom gyakran a szájüregig is visszajut, ezért gyakran éreznek savanyú vagy keserű ízt az érintettek. Előfordulhat nehezített és fájdalmas nyelés is, továbbá száraz köhögés, hányinger, hányás és bizonytalan mellkasi fájdalom is.

Kezelése

- Életmódbeli változtatások:
- kerülje a túl zsíros, túl fűszeres ételeket, ne fogyasszon kávét, alkoholt, szénsavas üdítőt,
- egyszerre csak keveset egyen, kerülje a jóllakottságot,
- ne egyen lefekvés előtt,
- emelje meg fekhelye fejrészét, használjon párnát alváskor,
- ne hajoljon sokat,
- ne hordjon szűk nadrágot, övet!

- Savkötő és savsemlegesítő, továbbá gyomorsavtermelést csökkentő szerek alkalmazása,

- Az emésztőrendszer izmait serkentő ún. motilitásfokozó szerek szedése: hatásukra a gyomor gyorsabban továbbítja tartalmát a belek felé, és a nyelőcső záróizma is szorosabb lesz.

- Műtéti megoldást csak előrehaladott reflux esetén alkalmaznak a nyelőcsőszűkület oldására.

Megelőzése

A fent említett életmódbeli változtatások a megelőzés szempontjából is hasznosak lehetnek. Ha a betegség kialakul, akkor egész életen át megmarad, de orvosi kezeléssel a tünetek csökkenthetők, és a szövődményes elfajulások is visszaszoríthatók.


Ajánlat
A reflux betegség gyerekeknél is előfordul

Korábban
Emésztő gondok

Könyvajánó
Gyomorpanaszokkal, diétával foglalkozó könyvek