Szexizmok edzésben

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A medencealap izmai megfelelő állapotban közreműködnek az ürítési funkciók akaratlagos szabályozásában, a szexualitásban, a szülésben és stabilan alátámasztják az alhasi szerveket. Rendkívül sérülékenyek és megfelelő tréning hiányában - mint minden harántcsíkolt izomszövet - meggyengülnek. Ennek kivédésére, rehabilitációjára fejlesztette ki Kriston Andrea az intimtornát. A testnevelés-biológia szakos tanárnő először magának dolgozta ki a speciális gimnasztikát, miután 24 évesen megszülte első gyermekét, s szerette volna elkerülni a szülést követő sebészeti beavatkozást. A szülés után átmérőjében tíz-tizenkétszeresére tágult hüvely állapotát ugyanis általában gátvarrással "orvosolják", melynek találó elnevezése a "vőlegényvarrat". A férj kedvére lesz ugyan a szűk hüvely, a nőnek azonban számos problémát okoz a szerkezetében helyreállított, de feladatait ellátni nem képes izomszövet. - A szülést követő két és fél hónap alatt annyira meg tudtam erősíteni a záróizmokat, hogy nem kellett a kés alá feküdnöm. Ráadásul a párkapcsolati életemben is minőségi változás következett be, hiszen ezeket az izmokat már a távol-keleti nőkhöz hasonlóan tudtam irányítani - mesélt a kezdetekről Kriston Andrea.

A szakember a megszerzett tudást először szexuálgimnasztikai foglalkozások keretében adta tovább. A tanítványok beszámolói alapján azonban kiderült, egyéb panaszaik - vizeletcsepegés, szél- és széklettartási nehézségek - is megszűntek. Az egészségmegőrzésben a Szent Rókus Kórház nőgyógyászati-urulógiai ambulanciáján kezdték alkalmazni az intimtornát, ahol izomgyengeséggel összefüggő nőgyógyászati, urológiai, proktológiai, szexológiai tüneteket sikerült megszüntetni, enyhíteni. - Először főként azok tanulták meg, akiknek izomgyengeséggel összefüggő szégyentünetei voltak. Rajtuk kívül a foglalkozásokon részt vettek már szülésre, menopauzára készülők, illetve inkontinens betegek is. Mostanában megfigyelhető már egy olyan tendencia is - egyelőre elsősorban a magasabb egészségkultúrával rendelkező nők körében -, hogy megelőzésképpen vagy a párkapcsolat védelme miatt tanulják meg a tréninget. Sokszor jöttek hozzám nők, hogy átadják férjük üdvözletét, s nincs nagyobb elismerés, mint a férfiak hálája - büszkélkedett Kriston Andrea.

Az izomgyengeségből adódó problémák - a kismedence sajátos elhelyezkedése miatt - elsősorban a nőket sújtják. Vizelettartási probléma, aranyérbetegség azonban férfiaknál is jelentkezhet, különösen végbél- és prosztataműtétet követően. A medencealapi izmok gyengesége gyermekeknél is okozhat vizelet- és széklettartási gondokat.
Ezen izmok gyengeségére először a mindennapokat is megkeserítő szégyentünetek jelentkezése hívja fel a figyelmet. A köhögésre, tüsszentésre vagy kisebb-nagyobb fizikai terhelés következtében jelentkező akaratlan vizeletcsepegés problémájával a felnőtt nők 50%-a találkozik. A háromszor szült nők érintettsége már 75 százalékos. További figyelemfelkeltő tünetként csökken a hüvely tónusa, ami egyrészt a párkapcsolatban okoz gondot, másrészt bizonyos testhelyzetekben (például négykézláb vagy gyertyaállás) levegő kerülhet a hüvelybe. A végbélzáróizom gyengesége a szél és a széklet megtartását nehezíti. Súlyos esetben a kismedencei szervek süllyedéses elváltozásai alakulhatnak ki (húgycsősérv, hólyagsérv, végbélsérv, méhsüllyedés). Ha kezelésük idejében megkezdődik, a tünetek bármilyen életkorban megszüntethetők, vagy legalábbis lényegesen mérsékelhetők. Ám, ha súlyosbodnak és szégyenbetegséggé alakulnak, akkor már csak komoly orvosi kezelés és műtét segítségével állítható helyre az egészségi állapot.

A módszer csak képzés keretében sajátítható el, a tréneri jogok megszerzéséhez pedig Kriston Andrea írásos engedélye szükséges. Minden tanúsítvánnyal rendelkező oktató ugyanazt az ismeretanyagot és ugyanolyan formában tanítja szerte az országban. Sajnos - még kórházi körülmények között is - előfordul, hogy a speciális képzésben részt nem vett oktató, az intimtorna elnevezést alkalmazva, nem a megfelelő gyakorlatokat tanítja, és ezzel jelentős kárt okoz betegének, vendégének. Szomorú példák erre a fővárosi kórházban gyógytornász által provokált hólyagsérv vagy a fitneszedző által tanítványainál kialakított aranyér. Szülésznők, védőnők, orvosok, ápolónők, testnevelők, gyógytornászok, természetgyógyászok végzik el a trénerképző tanfolyamot.

A torna elsajátításához tíz óra szükséges. Az intimtorna gyakorlatanyaga bárki számára, bármely életkorban könnyedén megtanulható. A tanfolyam végén a résztvevők személyre szabott gyakorlatsort kapnak az otthoni tréninghez. Kezdetben ez napi 10 percet vesz igénybe, a gátizmok megerősödésével ez 3 percre csökkenthető. A gyakorlatok szabályossága nagyon fontos, mert egyébként nincs fejlesztő hatása. A záróizmok rendezetlen húzogatása (pl. buszmegállóban állva, mikor eszünkbe jut) még nem intimtorna, káros a vizeletsugár rendszeres elzárása, nem ajánlatos a hüvelyi súlyok használata sem - tudtuk meg a szakembertől.

Hogy az érdeklődők minél hamarabb információt kaphassanak a lehetőségekről, a közelükben tevékenykedő trénerekről, a kivizsgálást végző orvosi centrumokról, az Intimtorna-trénerek Egyesülete telefonos információs vonalat tart fenn. Ez, a (06-1) 2-680-680-as telefonszámon minden hétköznap 10 és 18 óra között hívható.

A stresszinkontinencia tünetei:
- átlagos folyadékfogyasztás mellett napi 8 alkalomnál többször kell WC-re menni
- a hólyag erős ingerültsége érezhető
- a vizelési inger heves és erőszakos volta miatt gyorsan kell a WC-re eljutni, hogy baj ne essék
- a sürgető vizelési inger éjszaka is jelentkezik
- alkalmanként az ürített vizelet mennyisége 1 dl vagy az alatt van
- zavaró a gyakori vizelési inger
- a hólyagban érezhető erős nyomási ingerrel egy időben vizeletvesztés következik be
- ha a felsoroltak bármelyike visszatérően problémát okoz, akkor feltétlenül szükséges urológus szakorvos felkeresése.

Ajánlat
Intimtorna.hu
Kriston Andrea egészségtanár honlapja
Intimtorna-trénerek és foglalkozások

Gésák titka
Az intimtornára alapozó, kifejezetten a szexuális örömszerzés módjaival foglalkozó tanfolyam

Korábbi, női egészséggel foglalkozó cikkek
Chlamydia - a csendes kór
Intim kellemetlenségek - a hüvelyferőzésekről
Kényelmetlen gyulladások - a húgycső gyulladásai
Női problémák- a mióma
A mellrák megelőzhető
Mindent a G-pontról

Szeretné videokazettáról megismerni a gyakorlatokat?
Kriston Andrea Intimtorna kazettája megvásárolható

Fórum: Intimtorna - szexizommozgatás