A tea útja Európába

Kína déli tartományaiban található a tea őshazája, ahol mind a mai napig a legjobb minőségű fajait termesztik. Értékes levelei, amelyekből az illatos tea készül, sötétzöldek, fogazott szélűek. Jellegzetes alakja, ami a szempillákkal szegélyezett szemhéjakhoz hasonlítható, újabb legendát ihletett. Egy szentéletű buddhista pap, Bodhidharma fogadalmat tett, miszerint éjjel-nappal imádkozik alvás nélkül. Mikor már négy éve volt ébren, hirtelen mély álomba zuhant. Felébredve borzalmas bűnnek érezte tettét, és saját magát megbüntetve, hogy soha többé ne tudjon elaludni, levágta mindkét szemhéját, majd a földre vetette. Innen eredeztetik a teát, ami ezekből a szemhéjakból sarjadt ki, és jótékony, frissítő hatásával serkentette a hosszú meditációkat.

Kínai nevelés - tea, a tananyag

A kínaiak régen orvosságként itták, és úgy tartották, hogy elűzi az álmosságot, megszabadít a testességtől, megszünteti a fejfájást, tisztává és frissé varázsolja a szellemi képességeket. A teázás szokása eleinte az uralkodók kiváltsága volt, hiszen a jó minőségű tealevelek előállítása rengeteg időt és szakértelmet kívánt. A szertartásszerű kora tavaszi szüret idején például - amikor a legértékesebb gyenge leveleket szedték - a munkásoknak tartózkodniuk kellett a hagymás, fűszeres ételektől és a haltól, nehogy leheletükkel megrontsák a teát. A mind nagyobb mennyiségben való termesztés után azonban a tea ára is csökkenni kezdett, így a teaivás egyre jobban elterjedt az országban, és lassan kialakultak azok a mai napig is élő szertarások, amelyek a tea elkészítését, felszolgálását és fogyasztását kísérték. Szigorú szabályok irányították pl. a vendégfogadást: a leültetett vendéget rögtön teával kell kínálni, és addig nem kezdődhet el a társalgás, amíg meg nem ivott egy csészével az italból. Az előkelő nevelés "tananyagába" beletartozott a teaszertartás ismerete is.

A teát eleinte főzték, és nem forrázták le, mint manapság. Az úgynevezett teakalácsot (mozsárban megtört gőzölt tealevelek kalács formájúra gyúrva) rizzsel, sóval, gyömbérrel, néha vöröshagymával ízesítve főzték meg. Tibetben és a mongoloknál a mai napig is így fogyasztják. A kínaiak teája keserű, enyhén fűszerezve sóval és kevés gyömbérrel.

Japán teázás - az élő szertartás

Japánban a mai napig is élő teaszertartás a kínai Zen-buddhizmus megjelenésével együtt fejlődött ki a XII. század folyamán. Eisai Zen-buddhista pap teáról szóló röpiratában kínai tapasztalatain alapuló elveket írt le. A tea az egészség megőrzésének eszköze. Mivel az egészség az öt legfontosabb szerv (szív, tüdő, máj, lép és vese) összhangjában rejlik, és minden szervnek van egy ízbeli "kedvence", így a szívé - amely uralkodó a szervek között - a keserű, így ha teát iszunk, akkor a szívünk erősödik, és egész testünk mentes lesz a betegségektől.

A japán teaszertartáshoz elengedhetetlenül hozzátartozott a teaház; ez a japán kertnek (amely nem virágokból, hanem az eszményi természetet, így a hegyeket és vizeket szimbolizáló kövekből, hidakból állt) fontos részét alkotta. Általában a kert végében elhelyezkedő, magányos pavilon volt. Nem nagyméretű, hiszen a szertartáson sohasem vett részt sok ember, a teamester rendszerint 3-5 vendéget hívott meg. Ablakai magasan helyezkedtek el, hogy ne zavarja a teázókat a kilátás. Padlóját gyékény borította, ezen ültek a vendégek. A teaszoba legfontosabb része az a falfülke volt, amelyben buddhista kalligráfiát tartottak. Előtte mindig virágot helyeztek el, így született meg az ikebana.

A teaházban padlóba süllyesztett parázstartó felett, üstben forrt a víz, amelybe vasdarabkákat raktak, hogy mozgásukkal egy távoli vízesés hangjára emlékeztessenek. A teáscsészébe porrá őrölt zöldteát rakott a teamester, majd erre öntötte a vizet fa merítőkanállal, végül bambuszseprővel felkeverte. A tea elfogyasztásának is megvoltak a rituális szabályai. Nem illett gyorsan felhajtani az egész csészével, három lassú kortyot írt elő a szertartás. A teázás egyfajta kivonulás volt a mindennapi életből, egyszerre jelentett békés meditálást és könnyed csevegést.

Európa - kíváncsi kiváltságosak

Az európai utazók és kereskedők Kínában hamar megismerkedtek a teával. Eleinte nagyobb figyelmet kaptak azok a csodálatos porcelánok, amelyek áttetszők és vékonyak voltak, akárcsak egy üvegpohár. A porcelánok mellett (amely kifejezést először Marco Polo használta), az európaiakat a kínai selyem érdekelte. A nagy földrajzi felfedezések korában kitágult a világ, és a hajózás biztonságosabbá válásával már nemcsak kevés kiváltságos utazhatott, hanem kereskedők sokasága is. A XVII. század elején a holland Kelet-Indiai Társaság hajóin már a tea is eljutott Európába.

Hamarosan egyre több tea áramlott ide, hiszen a kínai kormány korlátozta a selyem kivitelét az országból, míg a teáét nem. Hamar átvette tehát az illatos ital a kiviteli áruk első helyét.

A tea elnevezése Kína északi tartományaiban "t'sa", míg délen "t'e". Ez mutatja az eltérést a tea európai és ázsiai nevében. A holland hajók délről szállították Európába a teát, és innen terjedt el az európai nyelvekben. Az oroszok például "csaj"-nak mondják, hiszen ők a szárazföldi úton, az északi területekről vitték haza.

"Törékeny testőr"

A messze földön híres kínai porceláncsészék azért voltak annyira keresettek, mert úgy gondolták, hogy megváltozik a színük, ha a benne lévő ételben-italban méreg van.