Pilates a szép testért és az egészségért

Vágólapra másolva!
A Pilates-tréning minden fontos izmot megmozgat. Ez elsősorban az egyenletes terheléshez, így a gerinc megkíméléséhez, másodsorban pedig a tökéletes alak eléréséhez vezet. Ehhez pedig nincs másra szükség, csupán hetente kétszer elvégezni a feladatokat. Próbáld ki te is ezt az újdonságot!
Vágólapra másolva!

A Pilates-módszer a német Joseph Pilateshez köthető. A gyermekkorában sokat betegeskedő Pilates sokat edzett és erősítette magát, míg végül olyan erős és izmos lett, hogy modellkedni kezdett. Az 1910-es években Angliában dolgozott, a Scotland Yard önvédelmi oktatója lett. Az első világháborúban kitoloncolták; ebben az időszakban dolgozta ki különleges mozgássorát, mellyel a kórházban fekvő, ágyhoz kötött betegek fizikumát tudta erősíteni. 1926-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol edzési módszere igen népszerű lett a sokszor sérüléseket okozó, nehéz fizikai munkát végző táncosok, balettosok körében (tanítványa volt Martha Graham és George Balanchine is).

www.pilates.com



Heti két Pilates-edzéssel megtarthatjuk fittségünket, ám aki még ennél is többre is vágyik, az minden másnap nekiveselkedhet a gyakorlatoknak, így a megálmodott tökéletes alak, nem marad sokáig álom. Igaz, egyelőre még épp hogy kitavaszodott, de aztán pillanatok alatt itt lesz a nyár, a bikini szezon, úgyhogy ne késlekedj tovább, hogy minél hamarabb büszkélkedhess az eredménnyel!

Mindig figyelj a legfontosabbakra, hiszen a helyes testtartás a Pilates alapja. Vigyázz, hogy sose zárd össze teljesen a térdedet, és lazítsd el a lábujjaidat, a gerinced pedig mindig legyen egyenes.