Az egészséges láb az igazán szép

Vágólapra másolva!
Tavasszal, nyáron ahogy lekerülnek a lábakról a harisnyák, nem csak a fehér bőr, hanem a lábakon előforduló esztétikai rendellenességek is napvilágra kerülnek. Sok nő lábszárán és combján látszanak ilyenkor legyezőszerűen szétterülő seprűs vénák, visszértágulatok, a bőr vöröses-barna elszíneződése. A meleg idő beköszöntével sokaknak fáj, elnehezül és könnyen elfárad a lába, megduzzad a bokája és a lábszára, gyakran kínozza viszketés és éjszakai lábszárgörcs.
Vágólapra másolva!

Felmérések szerint a magyar felnőtt lakosság húsz százalékát érintik a vénás betegségek. E betegségek költségei óriásiak, többek között azért, mert igen nagy számú beteg a kelleténél később jut szakszerű kezeléshez. A vénás rendellenességek elsősorban a nők körében gyakoriak: a betegségtől szenvedők 72 százaléka a gyengébbik nem köréből kerül ki. Különösen 30-40 év felett emelkedik meg a vénás keringési elégtelenség kialakulásának veszélye.

A kutatások szerint a vénás betegségek kifejlődésében komoly szerepet játszik
-
a genetikai hajlam,
- ugyanakkor a mozgás vagy sport hiánya (különösen az ülő- vagy állómunkát végzők körében),
- a túlsúly,
- a túl szoros ruhák,
- nem megfelelő (pl. túl magas sarkú) cipők viselése,
- a terhesség és a többszöri szülés,
- a túlzott meleg (például a szauna vagy a termálfürdő) egyaránt hozzájárulhatnak kialakulásukhoz.
A kezdetben inkább bosszantó, mint fájdalmas tünetek megfelelő kezelés nélkül komoly vénás visszérbetegségeket eredményezhetnek, így az enyhe panaszokból az évek folyamán visszérgyulladás, trombózis, lábszárfekély alakulhat ki.

A kockázati tényezők hatására idővel kitágulhatnak az elhasznált vér szállítására szolgáló vénák, aminek következtében a bennük lévő billentyűk már nem zárnak tökéletesen, és a pangó vér sejtes elemei, valamint a plazma az erek falán át a környező szövetekbe szivárog. Ekkor alakul ki a nehéz, duzzadt láb érzése. A végtag szövet közötti állományában felhalmozódhatnak a bomlástermékek, a bőr vérellátása romlik és akár egy kisebb sérülés is elegendő lehet ahhoz, hogy kialakuljon a nehezen gyógyuló, fájdalmas lábszárfekély.

A felmérések egyértelműen arra utalnak, hogy sokan elhanyagolják e betegséget. A visszérbetegségekben szenvedők jelentős része ahelyett, hogy panaszaival orvoshoz fordulna, együtt él a kellemetlen tünetekkel. Általában nem is tudják, hogy panaszuk betegség, amelyre létezik gyógymód: megfelelő kezelés segítségével ugyanis a munka- és mozgásképességet vissza lehet állítani, illetve javítani lehet, és meg lehet akadályozni az állapotromlást, valamint a szövődmények kialakulását.

E betegségek kezelésére többféle módszer létezik, amelyek együttesen, az úgynevezett komplex terápia részeként hatásosak. Ebbe beletartozhat a kompressziós pólya vagy kompressziós harisnya alkalmazása, a speciális gyógytorna, a bőrgyógyászati kezelés, a visszérműtét, a megfelelő cipő viselése, valamint a gyógyszeres kezelés. E kezelések célja a vénás nyomás és a vénás visszafolyás, valamint a vénafalak átjárhatóságának csökkentése, a plazma kiáramlása, az ödéma és a gyulladás mérséklése, az izompumpa és a kötőszöveti nyomás fokozása.

Ha valaki ilyen jellegű problémákat észlel, ne kezdjen el fájdalomcsillapítót szedni, orvosi segítség nélkül kompressziós harisnyát hordani, vízhajtót vagy "másoknál ható" gyógyszereket szedni, csodakrémeket használni, hanem azonnal forduljon szakemberhez. A szakorvos a pontos kórelőzmény, a panaszok és tünetek elemzése, a laboratóriumi és a műszeres vizsgálatok nyomán felállítja a diagnózist, és kezelési megoldásokat javasol.

A gyógyszeres kezelés mellett az életmódváltás is segíthet. Próbáljunk meg többet mozogni, s olyan sportot választani, amely a láb és a lábfej izmait is megmozgatja (pl. séta, úszás, gyaloglás), a folyamatos ülést vagy állást időnként szakítsuk meg mozgással, kerüljük a magas sarkú, kényelmetlen cipők és túl szoros ruhák viselését, reggelente hideg vízzel tusoljuk le a lábainkat, fürdés helyett válasszuk inkább a zuhanyozást, kerüljük a tartós szaunázást vagy termálfürdőzést és próbáljunk megszabadulni felesleges kilóinktól!