Mindennapi doppingjaink

Koncentrálni, ellazulni, felélénkülni néha nem is olyan könnyű, különösen akkor nem, ha muszáj. Az ember ezért hajlamos hétköznapi "doppingokat", vagyis kávét, cigarettát, alkoholt vagy akár édességet "bevetni". Vajon mennyi az igazság és melyek a tévhitek ezekkel kapcsolatban? Lehet kávé- vagy csoki-függő az ember? Mennyire és miért károsak ezek a pótszerek? Függőségekről független szakértőkkel beszélgettünk.

A hétköznapi doppingok nem a XXI. század találmányai: használatuk, hatásaik, sokszor a történelem előtti időkre nyúlnak vissza.

Az alkoholról - pontosabban a borról - még az Ószövetség is megemlékezik: valószínűleg Noé volt az első ember, akinek a részegséget dokumentálták. Ezen kívül állítólag már a kőkorszaki ember is fogyasztott alkoholt, de i. e. 3500-ban már biztosan ismerték a sört: legalábbis erről tanúskodik egy abból az időkből származó papirusz. Az ókori Babilóniában Hammurapi király még nevezetes törvényoszlopára is feljegyeztette a sörkészítés szabályait.
Az alkohol tiltásának írásos bizonyítéka viszont sokkal fiatalabb: i. e. 2000 körül íródott az a feljegyzés, amelyben egy egyiptomi pap megtiltja a tanítványának, hogy a tavernába járjon, mert: "azok ott vadállatokká alacsonyodnak".

Az alkoholnál fiatalabb "élvezeti cikk" a cigaretta - legalábbis Európában. A dohányt ugyanis Kolumbusz hozta magával, igaz, az őslakos indiánok már jó ideje hódoltak ennek a szokásnak, amikor a derék tengerészek eltanulták tőlük. Közülük az elsőket még a indiánok figyelmeztettek, hogy a szer élvezete hozzászokáshoz vezet, de úgy látszik, már akkor sem volt elég hatékony a negatív propaganda: a XVII. század közepére már Európában is nagyon sokfelé ismert volt a dohány élvezetének szokása.

A bagózást sokszor próbálták meg korlátozni vagy betiltani, 1633-ban a török szultán még halálbüntetéssel is fenyegette a dohányosokat. Ennek ellenére mind a mai napig rengeteg ember mérgezi magát a cigarettával.

Azt, hogy a kávé fogyasztása élénkítő hatással bír, az egyik történet szerint i. e. 850-ben vette észre az emberiség - jobban mondva egy etióp pásztor. A fiatalember arra figyelt fel, hogy a kávécserje növényét rágcsáló kecskék rendkívül élénkké váltak. A fiú mindezt szerzeteseknek mesélte el, akik viszont keserűnek találták a csodaszert, ezért el akarták égetni a maradékot. Csakhogy a megpörkölődő kávészemek illata arra ösztönözte őket, hogy adjanak még egy esélyt a fekete nedűnek, amit ezután Isten ajándékának tekintettek, hiszen fogyasztása segített egész éjszaka ébren maradni.

Hogy a legendából mi igaz, kideríthetetlen, az viszont tény, hogy a XI. század tájékán már importálták a kávét Etiópiából. A kávé innentől a perzsák segítségével indult világhódító útjára: 1615-ben a velencei kereskedők jóvoltából már Nyugat-Európában is kereskedelmi forgalomba került. Akkoriban a kávéfogyasztás józanító hatását emelték ki hódolói - úgy tartották, hogy a kávé még az iszákosokból is szorgos munkásokat csinál.

A csokoládé is igen régóta boldogítja az emberiséget: a feljegyzésekből, kutatásokból kiderül, hogy a maja és az azték kultúrában egyfajta varázserőt tulajdonítottak a kakaóbabnak, illetve az abból készített, csokoládéhoz hasonló készítményeknek. A csokit rituális szertartásokon használták, a nők és gyermekek nem is fogyaszthatták. Már ők is észrevették, hogy a kakaóbab segít a depresszión, és a kimerültséget is ellensúlyozza. Később a kakaóbabból készült elég sok mindent akartak orvosolni: egyebek mellett a vérszegénység, a székrekedés, a vesekő és a köszvény gyógyszerének tartották.

Kétségtelen tehát, hogy ezeket a szereket, amióta világ a világ, ismeri és használja az emberiség. Azt viszont már a mai kor tudósai igazolták vagy cáfolták, hogy a nekik tulajdonított hatások közül melyek igazak és melyek tartoznak a tévhitek közé.