A szakítás anatómiája

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az elhagyó többnyire nyitásban van, mondjuk, egy új kapcsolat, valamilyen újrakezdés lendülete viszi kifelé a kapcsolatból. Az elhagyott el van foglalva azzal, hogy megpróbálja felfogni, mi történt - és hogy miért. Meg azzal, hogy hogyan szedegeti össze magát és mikor tud majd felállni a padlóról. Ennek ellenére mindkét fél megél fájdalmakat. Az elhagyót is éri veszteség, ha másként nem, akkor azáltal, hogy egykori szerelmét már nem tudja olyannak látni, amilyennek megszerette. Vagy ha igen, akkor sokkal nehezebb elhagyni. Mindkét fél közös vesztesége, különösen hosszabb kapcsolatok esetén egy együtt felépített, közös élet felbomlása. Ha ilyen nem volt, akkor bizonyos közös szokások, közös fantáziák vesznek el. Apró tárgyak, helyszínek válnak hirtelen fájdalmas emlékekké.

Mi marad a szakítás után? Az egyszerűség kedvéért nézzük most az elhagyott szemszögéből. Jellegzetes élményekről van szó, amelyekről sokan számolnak be. Egy-egy drámai találkozó, döntő telefonbeszélgetés vagy e-mail-váltás után a zuhanás és hirtelen kiüresedés érzése, a hitetlenség, hogy ez nem történhet meg velem. Az elhagyott csak lépdel gépiesen az utcán, vagy fel-alá járkál lakásban, irodában, szinte nem is tudja, merre jár. Fejében zűrzavar van, kétségbeesett és nagyzásos gondolatok, panasz, bűntudat- és bosszúfantáziák kergetik egymást. Ezekben a percekben és órákban egyszerre van jelen elhagyott fejében mindaz, amivel a következő napok, hetek során, egymást váltó szakaszokban kínzó részletességgel fog foglalkozni.

A veszteségnek és sérelemnek több összetevője van. Legelemibb része a fontos kapcsolat elvesztése, mindannak a fenyegető hiánya, ami eddigi életének kisebb-nagyobb részét kitöltötte. A következő sorozat annak a felismerése, hogy ő nem eléggé értékes, eldobható, lecserélhető, van jobb, kívánatosabb. Ez mélyreható sérelem, kezeléséhez csak lassan talál rá különböző - többnyire destruktív - lelki stratégiákra. Ezt a felismerést a szakítás előzményeinek vizsgálgatása, párbeszédek, gesztusok, levelek felidézése bontja ki. Az elhagyott meg akarja érteni, hogyan történhetett ez, kutat a közelmúltban, és a szakítás fényében kénytelen új alakzatokba rendezni emlékeit. Ennek során - gyakran párhuzamosan - két út rajzolódik ki. Az egyik a volt partner hűtlenségére, csalárdságára vagy más elmarasztalható viselkedésére vonatkozó összefüggések keresése és megtalálása. A másik az elhagyott saját hibáinak kutatása, annak az időpontnak vagy epizódnak a mániákus keresése, amikor még visszafordítható lett volna minden, ha ő másképpen viselkedik.