Alföldi Róbert

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Lucifer olvasópróbán

Nem véletlenül esett Alföldire a választás. A színészet, rendezés mellett az RTL Klub tévé csatorna Reggeli műsorát is vezeti. Tordy Géza szerint a reggelente kamerák előtt műsorvezetősködő Alföldi Róbert szenzációsan teljesít az esti előadásokon is. Bár miután műsorvezető kollégáját, Stohl Andrást választás elé állították: ha műsorvezetőként továbbra is az RTL Klubnál marad, fel kell bontania a szerződését a színházával, és Stohl felbontotta azt, Alföldi inkább csökkentette a Reggeli szerepléseit.

Alföldi az egyik legkeresettebb színész, szerepelt és szerepel számos színdarabban. Volt már Oscar Wilde az Oscar Wilde perében, Raszkolnyikov a Bűn és bűnhődésben, Rómeó a Rómeó és Júliában, Puck a Szentivánéji álomban, a Karamazov testvérek Ivánja és az Amadeus Mozartja. Emellett az egyik legkeresettebb rendező. Rendez a Vígszínházban, a Pesti Színházban és a Kamaraszínházban is (Trisztán és Izolda, Sirály, Hamlet, Phaedra, A velencei kalmár, Vihar).

A Nemzeti Színház nyitódarabjában, Az ember tragédiájában az emberpár útját mint Lucifer kíséri majd. Az [origo]-nak elmondta, hogy boldogan mondott igent Szikora János rendező felkérésére, hiszen ehhez fogható feladatot csak igen ritkán kap egy színész. Mindig is foglalkoztatta a darab - folytatta -, és nem zárja ki, hogy egy napon rendezőként is közelít majd hozzá. A Tragédia mellett két új Shakespeare-adaptáción is dolgozik, dolgozott. November 3-tól már látható a Macbeth a Kamaraszínházban (november 23., december 4., december 12.), és most a Szentivánéji álom színpadra állításának előkészületeibe kezdett.

Minimális szabadidejét Pesten élő, felnőttként megismert féltestvéreivel tölti, az esti előadás után pedig egy "cicahölgy": Luca várja haza, a bobtail és keverék fajtájú kutyák, Dorka és Sárika társaságában. (Luca amúgy egy premierajándék, amelyet Molnár Anna színésznőtől kapott, amikor Miskolcon vendégszerepelt A kaméliás hölgy című darabbal.) A színész-rendező-műsorvezető a maradék idejét, 3-4 órát, az alvásra szánja.

Korábban:
Az Úr hangja még hiányzik Az ember tragédiájából
Shakespeare: Vihar
A nagy szemérmetlenség, avagy Oscar Wilde három pere két részben

A hét szülöttei:
Goldie Hawn
Bo Derek
Meg Ryan