Király Linda: Az énekesnők pályája nem könnyű

Vágólapra másolva!
Király Linda, aki a Szerelem utolsó vérig című film betétdalának előadójaként lett sikeres, két éve költözött Magyarországra a családjával együtt. Nemrégiben egy amerikai producer lemezszerződést ajánlott fel neki,  így lehetősége nyílik, hogy ne csak itthon, hanem a tengerentúlon is sztár legyen.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO[origo]: Elkészült már az a lemez, amit Amerikában vettél fel? (snoopy)
Király Linda: Nem. Öt dal lesz a lemezen, és még vissza kell mennem, hogy befejezzem.

[origo]: Gratulálok az amerikai szerződésedhez. Ez az amerikai felkérés miből is áll pontosan? (B3ck)
Király Linda: Ez egy produceri szerződés, amiben 1 millió dollárt fektetnek bele az első lemezanyag elkészítésébe.

[origo]: Nagy karrier előtt állsz, fel vagy arra készülve, hogy teljesen megváltoztatja eddigi életed, amibe most belecsöppentél? Vagy nem, de reméled felvértezted magad, és a kihívások embere vagy? (BonJovi)
Király Linda: Egész kiskorom óta ezt akartam, előre természetesen nem tudok semmit, de az biztos, hogy mindent megteszek azért, hogy sikerüljön az álmomat megvalósítani.

[origo]: Szerinted lehet még magyar énekesnő sikeres úgy, hogy nem támogatja milliomos apuka? (Lorenzo)
Király Linda: Természetesen lehet bárki sikeres. Egyébként nem milliomos családba születtem bele, és én is keményem megdolgoztam azért, amit eddig elértem, és büszke vagyok rá. És azt is tudnod kell, hogy nem lehet pénzzel lefizetni az amerikai producereket.

[origo]: Külföldi vagy magyar karriert tervezel? Vagy a kettőt együtt? Ez azért lenne nagyszerű, mert ez még eddig senkinek sem sikerült. (csabko)
Király Linda: Szeretném mind a kettőt, hogyha lehetséges.

[origo]: Ha úgy hozná a sors, hogy egy tisztességtelen ajánlat elfogadásával előrébb jutnál a karrieredben, akkor elfogadnád? (Lorenzo)
Király Linda: Soha!!! Mert én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy nagyon jó menedzserem, aki nagyon vigyáz rám. Ezenkívül elég kemény csaj vagyok, és az éneklést azért csinálom, mert szeretem, és nem fogok olyasmibe belemenni, amit később megbánnék.

[origo]: Hol lehet töled autogramot kérni? (djtealc)
Király Linda: Ha elküldöd a címedet a [email protected] címre, akkor szívesen küldök egyet.

[origo]: Te akartál énekes lenni? Vagy az apukád akarata érvényesült? (ChaosRPG)
Király Linda: Apukám nem is akarta támogatni az énekeskarrieremet addig, ameddig nem volt biztos benne, hogy tehetséges vagyok, mert tudja, hogy milyen kemény ez a pálya. Mindent én határoztam el, és én döntöttem. Csak később segített az apukám.

[origo]: A jövőben milyen stílusú dalokat fogsz énekelni? (Adrika15)
Király Linda: Az amerikai producerek egy R&B lemezt csinálnak velem, de érdekes lesz, mert magyar zenei elemeket fog tartalmazni.

[origo]: Megmarad a valódi neved vagy megváltoztatod, ha kimész énekelni? (Zsu-Zsee)
Király Linda: Még megmaradt, de a Denzel Foster azt mondta, hogy lehet, hogy változtatni kell rajta, de még nem biztos. Nem szeretném.

[origo]: Ki a kedvenc énekesed? (martin11)
Király Linda: Mariah Carey, Whitney Houston, Chaka Khan.

[origo]: Szereted az alternatív zenéket? (Pédául Nine Inch Nails, Coldplay, Incognito?) (Stillness)
Király Linda: Igen, nagyon szeretem, kiskoromban csak azt hallgattam.

[origo]: Hány éves vagy? (iverson14)
Király Linda: 19.

[origo]: Van barátod? (iverson 14)
Király Linda: Nincs.