Al Pacino pert indított a gyerekeiért

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIAz újság szerint Al Pacino vagy gyakoribb láthatást, vagy pedig a gyerekek elhelyezésének megváltoztatását szeretné. A most 60 éves sztár és 46 éves volt barátnője annak idején mesterséges megtermékenyítéssel "estek teherbe". A kis Rose és Anton James 2001. január 26-án születtek, egészségesen, a szülők pedig boldogok voltak.
Később azonban már különvált a pár, és Pacino a jelek szerint nem elégedett a gyermekeihez fűződő kapcsolatának jogi körülményeivel.

Pacinónak az ikreken kívül van még egy gyermeke, a 14 éves Julie Marie, aki egy korábbi viszonyából született.